Barion Pixel
Hirdetés

Az Apple már 93%-ban megújuló forrásokból szerzi be az energiát, a Facebook két éven belül éri el az 50%-ot, a Google a 100%-ra törekszik. Élen a Microsoft.

 

Versenyfutás alakult ki a technológiai óriások között, a cél hogy száz százalékban megújuló energiából fedezzék energiaigényüket – írja egy napelemes magazin.

Élen a Microsoft

A négy nagy technológiai óriás közül az élen a Microsoft áll, amely 2014 óta kizárólag zöld árammal üzemel. A vállalt részben zöld áramot vásárol a piacról, másrészt megújuló energiás projekteket is finanszíroz. Sőt, óriási adatközpontjai már fele részben saját előállítású zöld energiával futnak. A Microsoft még arra is ügyel, hogy a Szilikon-völgyben lévő központjának tetejét napelemekkel lássa el.
 

Az Apple a célegyenesben

Az Apple energiaszükségletének 93%-át megújuló energia biztosítja és 23 országban létesítményeik már elérték a száz százalékos megújuló energia arányt. A legutóbbi beruházásuk egy 40MW-os naperőmű volt Kínában, amely több megújuló energiát állít elő, mint amennyit a cég helyi üzemei és boltjai fogyasztanak.  A cég nem csak a napenergiát hasznosítja, Kaliforniában szélerőmű-park, Oregonban mini vízerőmű, Észak-Karolinában pedig biogáz üzemek biztosítják az Apple üzemeinek energiaellátását.

Megújuló energia, napelem használtatának aránya a legnagyobb tech cégenél

Facebook – gyors fejlesztések

A Facebook jelentősen lemaradt az Apple-től, de nála is intenzíven növelik a megújuló energia szerepe. A cég 2012-ben érte el a 25%-os megújuló részarányt, két év múlva pedig már minden második like zöld lesz. A cég hosszabb távú célja azonban az, hogy a vállalat energiaigényét kizárólag zöld energia biztosítsa. A Facebook most épülő, ötödik adatközpontja már 100%-ban megújuló energiával üzemel majd, amit egy 200 MW-os szélerőmű-park lát el energiával.
 

Google falja a zöld áramot

A Google a világon az a vállalat, amely a legtöbb zöld energiát vásárolja. Ez az energiamennyiség, két és fél gigawatt, olyan mintha egy millió autóval kevesebb pöfögne az utakon. A cég idén februárban jelentette be, hogy a célja a 100% elérése, azaz hogy annyi zöld energiát termeljenek vagy vásároljanak, amennyit a keresőóriás elfogyaszt. Jelenleg ez az arány 35 százalék, tehát még a cégnek komoly utat kell megtennie, mire a kitűzött célt eléri.
A Google nem csak vásárolja a zöld energiát, hanem dollármilliókat fektet be elsősorban nap- és szélenergia erőművekbe a világ minden táján. A Kenyában épülő szélerőmű-park például az ország történetének legnagyobb privát beruházása.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás