Marokkói születésű, keresztény hitű, Izraelben élő, de Izrael Állam szükségességét tagadó zsidónak lenni önmagában sem könnyű, de Mordeháj Vanunu tudta emelni a tétet: kiszivárogtatta a brit sajtónak az izraeli atomtitkot. Ma harminc éve, hogy a Moszad Rómában elrabolta, Izraelbe csempészte és hazaárulásért elítélte. Inkább egy hazaárulás, mint egy atomháború
2004 óta szabadlábon van, de nem hagyhatja el Izraelt, ahol pokollá tették az életét.
Nem tudtatok megtörni, és nem tudtatok megőrjíteni sem – mondta csöndesen az akkor ötvenéves Mordeháj Vanunu az összegyűlt újságíróknak, akik tucatszám várták a börtön előtt. Vanunu 18 évet ült kémkedés és hazaárulás vádjával. Az idézett mondatot a Moszad és a Shin Bet ügynökeinek címezte, akik a börtönben megpróbálták pokollá tenni az életét, amiért kiszivárogtatta az ország féltve őrzött titkát: az atomprogramot. De hajthatatlannak bizonyult. Nem hisz a zsidó államban, nem hisz az atomprogramban; ő közös palesztin-zsidó országban és nukleáris leszerelésben gondolkozik. Izrael mindent megtesz érte, hogy Vanunu elvei minél kevesebb emberhez jussanak el; úgy próbálják elszigetelni a világtól a férfit, hogy közben életben maradjon.
Balra át
Vanunu Marokkóban született egy ortodox zsidó családban. Az országban megerősödő antiszemitizmus hatására 1963-ban az apja úgy döntött, hogy eladja a vegyesboltját, és a családjával kivándorol Izraelbe. Vanunut a nyolcadik osztály elvégzése után egy jesívába küldték, de a vallási iskolából három hónap után kitették. Gyökeret vert benne az elhatározás, hogy szakítson a judaizmussal, de az apja időközben rabbi lett Beér-Sebában, és Vanunu nem akart konfrontálódni a szüleivel, amíg el nem végezte a tanulmányait. 1971-ben bevonult katonának. A légierőhöz akart kerülni, de a pilótaképzés első körében kihullott, így utász lett belőle. Harcolt az 1973-as Jom Kippúr-i háborúban, és teljes állást ajánlottak neki a hadseregnél, de ezt visszautasította. A Tel Aviv-i Egyetemen fizikát tanult, de mellette pékségekben és nyugdíjas otthonokban kellett dolgoznia, hogy fizetni tudja a tandíjat. Az első év végén két tárgyból is elkaszálták. Visszaköltözött Beér-Sebába, ahol alkalmi munkákat végzett. 1976-ban adta be a jelentkezését a Negev Nukleáris Kutatóközponthoz. A létesítmény a negevi sivatag mellett elterülő Dimónában működött.
A nemzetközi hírszerző ügynökségek már a hatvanas évek eleje óta sejtették, hogy Izraelnek saját atomprogramja van, de bizonyítani sosem tudták. Izrael soha nem erősítette vagy cáfolta meg az ezzel kapcsolatos vélekedéseket. Vanunu jelentkezését elfogadták a szigorú biztonsági átvilágítás után, és megkezdték a továbbképzését. 1979-ben beiratkozott a Ben Gurion Egyetemre, ahol görög filozófiát és közgazdaságtant tanult. A következő években hátizsákos turistaként bejárta Európát, de eljutott Kanadába és az Egyesült Államokba is.
Egyre hevesebben kritizálta Izrael politikáját. 1984 májusában öt arab és négy zsidó társával megalakították a Campus nevű baloldali csoportot. Vanunu ellenezte az 1982-es libanoni háborút, és az izraeli arabok egyenlő jogai mellett kampányolt. Az atomlétesítményben a kartonjára felírták, hogy baloldali és arabpárti nézeteket vall. Amikor hazaérkezett külföldről, gyakran találta magát kihallgatószobákban.
Inkább egy hazaárulás, mint egy atomháború
Egy leépítés után Vanunu elveszítette a munkáját a létesítményben, de egy szakszervezeti sztrájk után visszakerült. Tanulva a történtekből, Vanunu 57 fényképet készített egy titokban becsempészett kamerával. 1985. október 27-én mondott fel Dimónában. Ezután megfordult Moszkvában, Thaiföldön és Ausztráliában is. Itt tért át a keresztény vallásra, és itt találkozott Oscar Guerreróval, a szabadúszó kolumbiai újságíróval, aki meggyőzte róla, hogy adja el a sztorit egy nagyobb lapnak, biztos harapnának rá.
Guerrero sikertelenül kilincselt a Newsweeknél, de a Sunday Times ráharapott a sztorira. 1986 szeptemberében Vanunu leült az újságíró Peter Hounammal, akinek mindent elmondott, és átadta neki a Dimónában készített fotókat is. A Sunday Times ugyanakkor szkeptikus volt; alig néhány évvel korábban közöltek riportot Hitler titkos naplójáról, amiről kiderült, hogy hamisítvány. Biztosra kellett menniük. Az ügybe bevonták Theodore Taylort, az amerikai nukleárisfegyver-tervezőt, illetve az AWE korábbi mérnökét, Frank Barnabyt, hogy ők ellenőrizzék Vanunu állításait.
Bár nem látott rá minden munkafolyamatra, Vanunu részletesen beszámolt a hasadóanyag-gyártásról; arról, hogy Izrael mennyi plutóniumot tud finomítani évente, és hogy ebből hányat használnak föl egy-egy töltethez. Ebből meg tudták állapítani, hogy Izraelnek 150-200 nukleáris robbanófejhez elegendő hasadóanyag lehet a birtokában. A cikk megjelenése késett, Vanunu pedig egyre idegesebb lett. Az anyaggal megkereste a Sunday Mirrort is. A bulvárlap tulajdonosa, Robert Maxwell a hírek szerint jó kapcsolatot ápolt az izraeli hírszerzéssel is. Nem lehetetlen, hogy az izraeli követség tőlük kapta a fülest, hogy egy izraeli állampolgár épp az atomtitok kiszivárogtatásán dolgozik.
Vanunu erről mit sem tudott, de beleegyezett, hogy Rómába utazzon egy frissen megismert amerikai turistával, Cindyvel. Kellemes nyaralásnak ígérkezett. Vanununak fogalma sem volt róla, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyszerűen csak nem akart összeütközésbe keveredni Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel. A Moszad inkább úgy döntött, hogy Cindyvel (valódi nevén Cheryl Ben Tovval) elcsábítják Vanunut egy római vakációra. A hotelben három ügynökük rátör a férfira, egy injekcióval lebénítják, majd egy, az izraeli követség által bérelt fehér furgonba tuszkolják, és La Spezia kikötőjébe hajtanak vele. Itt várni fogja egy motorcsónak, amivel gyorsan elérhető az olasz partok közelében, de nemzetközi vizeken hajózó INS Noga, az izraeli haditengerészet hírszerző hajója. A Földközi-tengeren hamar elérhetik Izraelt.
Minden a terv szerint történt. A hajó október 6-án megállt Izrael partjainál. Vanunut egy kisebb hajóra tették, majd a szárazföldre vitték, ahol a Moszad ügynökei vallatni kezdték. A Sunday Times egy nappal korábban, október 5-én közölte a cikket az izraeli atomprogramról, megemlítve, hogy a zsidó államnak több mint száz, bevetésre kész robbanófej lehet a birtokában.
