A rovat kizárólagos támogatója

A felelős kutatás elengedhetetlen része a párbeszéd A CIMULACT (Citizen and Multi-actor Consultation) projekt fő célkitűzése, hogy hozzájáruljon az európai kutatás és innováció hasznosságához és megbízhatóságához azáltal, hogy az állampolgárok és egyéb érintettek bevonásával, velük együtt alakítja ki a kutatási területeket, méghozzá a tényleges és valós társadalmi jövőképek, szükségletek és igények alapján.

A projektben összesen 30 európai ország szakértői és állampolgárai vesznek részt különböző egyeztető folyamatokban. Ez év január 9-én került sor az első hazai műhelymunkára, amelyet azóta két nemzetközi műhelymunka követett. Ezek eredményeként jöttek létre azok a kutatási forgatókönyvek, amelyeket szeptember és október folyamán a résztvevő 30 országban egyrészt műhelymunka keretében több mint 1000 szakértővel és állampolgárral személyesen megvitatva, másrészt pedig online konzultáció segítségével véglegesítünk.

A CIMULACT projektben tehát ismét 30 európai ország összesen 1000 állampolgárát hallgatják meg a szervezők, Magyarországon a GreenDependent Intézet munkatársai. Az ismételt egyeztetés a korábbi résztvevők által létrehozott jövőképekre épül, és végeredményként az európai döntéshozók számára készülnek kutatási forgatókönyvek. Azaz leírás arról, hogy az egyeztetésben résztvevők véleménye szerint melyek ma a legfontosabb kérdések Európában, milyen témákat kellene, hogy a kutatások vizsgáljanak.

A szervezők szeretnének ugyanakkor a műhelymunkáknak otthont adó országok saját kutatási programjaihoz is hozzájárulni. Az egyeztetés jelen fordulója során szeptember 10. és október 20. között lehetőség van arra, hogy a 30 ország bármely állampolgára online részt vegyen az egyeztetésen a http://consultation.cimulact.eu/Default.aspx?country=HU felületen.

A „Kutatás a Társadalomért” névre keresztelt online konzultáció kérdőív formájában történik, amelynek kitöltése hozzávetőlegesen 20 percet vesz igénybe. Célunk, hogy országonként legalább 300 ember kitöltse a kérdőívet.

 

A Műhelymunkához hasonlóan itt sincs szükség előzetes tudásra, a 48 forgatókönyv közül pedig az Ön számára legérdekesebb nyolcat választhatja ki és véleményezheti számítógépén. Terjessze nyugodtan a linket ismerősei körében is! Számítunk az Ön véleményére is, hogy a kutatások egy minél szélesebb körű párbeszéd eredményeire épülhessenek!

A KÉPRE KATTINTVA A KÉRDŐÍVHEZ JUT

További információk, sajtókapcsolat: GreenDependent Intézet,
Szomor Szandra telefon: 20/334 2889 e-mail: info@greendependent.org

A CIMULACT program Nemzetközi honlap

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás