A rovat kizárólagos támogatója

Többezer döntéshozó és természetvédelmi szakember részvételével rendezték meg Hawaii-on a Természetvédelmi Világkongresszus, ahol a bolygónk megmentéséért azonnali cselekvésre szólítottak fel a szervezők. A kongresszust követő tisztújító tanácsülésen Czippán Katalint, a hazai körökben elismert fenntarthatósági, környezeti nevelési és kommunikációs szakembert választották a szervezet Oktatási és Kommunikációs Bizottsága alelnökének.

Szeptember 1. és 10. között Hawaii-on tartotta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN – International Union for Conservation of Nature) idei kongresszusát. A világszintű szakmai fórumon több mint tízezer természetvédelmi szakember, döntéshozó és 170 ország politikusai vettek részt. A konferencia a világ legnagyobb természetvédelmi rendezvénye, hagyományosan a Természetvédelmi Világszövetség döntéshozatali és elköteleződési platformja is egyben, ahol a nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása mellett globális természetvédelmi irányelvek megfogalmazására és elfogadására is lehetőség nyílik.

A kongresszus programjában helyett kapott a szervezet vezető tisztségviselőinek megválasztása is. A magyar Czippán Katalin, oktatási és kommunikációs szakértőt is jelölték a világszövetség Oktatási és Kommunikációs Bizottságának (Commission on Education and Communication, CEC) elnöki pozíciójára.
A közgyűlés az Amerikai Egyesült Államokban dolgozó, kanadai Sean Southeyt választotta a bizottság elnökének. A magyar szakértő eddigi európai munkáját, és a programjában is megfogalmazott értékeket, feladatokat elismerve a választásokat követő tanácsülés döntése alapján az elkövetkező 4 évben a CEC alelnökeként tevékenykedik a természetvédelmi oktatás, ismeretterjesztés és a társadalmi részvétel ügyéért.
Természetvédelmi Világkongresszus 2016 Hawaii Természetvédelmi Világkongresszus 2016 Hawaii
A képre kattintva galéria nyílik.

Czippán Katalin 2002 óta tagja a Természetvédelmi Világszövetség Oktatási és Kommunikációs Bizottságának, 2006 és 2012 között a bizottság európai regionális elnökeként hozzájárult természetvédelmi szemléletformáló és ismeretterjesztő programok megvalósításához és nemzetközi együttműködések létrejöttéhez. A megválasztott alelnök a 80-as évektől kezdve jelentős szerepet vállalt a magyarországi természeti és környezeti nevelés alakításában és fejlesztésében, közéleti és ifjúsági ismeretterjesztő, természetvédelemmel foglalkozó programok és kiadványok megálmodója és megvalósítója.

A Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda vezetőjeként kezdeményezője volt az Erdei Iskola Program elindításának, 2005 óta a Magyarországi Erdei Iskola Egyesület tiszteletbeli tagja. Jelentős szerepet játszott abban, hogy hazánkban megerősödött a környezetvédelmi oktatás, számos vezető pozícióban bizonyította, a fenntarthatóság, a környezeti nevelés és ismeretterjesztés ügyének kiemelt fontosságát és koordinált tárcaközi együttműködéseket az oktatási és környezetvédelmi döntéshozatal összehangolásával.

Jelenleg a Budapesti Víz Világtalálkozó kommunikációs csapatát erősíti, valamint a Bajor Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Akadémia munkatárasként az ELENA – Élő állatok az oktatásban nemzetközi program koordinátora A magyar szakember programjában a nemzetközi szakmai szervezetek és a döntéshozók közötti párbeszéd erősítését, valamint a jelenleg regionális szinten működő jó gyakorlatok továbbfejlesztését emelte ki legfontosabb célkitűzéseként.

Természetvédelmi Világkongresszus 2016 Hawaii Természetvédelmi Világkongresszus 2016 Hawaii
A képre kattintva galéria nyílik.

A kongresszusról az alelnökként hazatérő Czippán Katalin mellett három természetvédelmi szervezet, a Magyar Természetvédelmi Szövetségből Kis Klára, a Magyar Madártani Egyesületből Halmos Gergő ügyvezető igazgató, és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból Érdiné Szekeres Rozália képviselte Magyarországot, valamint a magyarországi székhelyű Nemzetközi Vadvédelmi Tanács igazgatója, Marghescu Tamás is részt vett az eseményen.

A Természetvédelmi Világkongresszus mottója és központi témája a „Bolygónk válaszútnál” is azt hangsúlyozza, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok megfogalmazása és elfogadása önmagában nem elegendő és azonnali lokális és globális cselekvésre van szükség ahhoz, hogy megállítsuk a jóllétünket, gazdasági fejlődésünket kiszolgáló ökoszisztéma pusztulását.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás