A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A centrista Litván Gazdák és Zöldek Uniója (LGPU) pártszövetség nyerte meg a parlamenti választásokat Litvániában, 54 helyet szerzett meg a 141 fős parlamentben a tegnapi, második fordulóban leadott szavazatok majdnem 100 %-ának összeszámlálása alapján.

A második helyen a Haza Szövetsége-Litván Konzervatívok tömörülés végzett, amely 31 mandátumra tett szert. Az október 9-én megtartott első fordulót még ez a párt nyerte meg hajszálnyi többséggel. Az Algirdas Butkevicius távozó miniszterelnök vezette szociáldemokraták 17 helyet szereztek meg. További három kis párt jutott még be a törvényhozásba.

Saulius Skvernelis (képünkön), az LGPU párton kívüli miniszterelnök-jelöltje győztesnek nyilvánította a pártszövetséget, és közölte, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdenek mind a konzervatívokkal, mind a szociáldemokratákkal. A 46 éves Skvernelis országos rendőrfőkapitány volt még két évvel ezelőtt, és azzal vált nagyon népszerűvé, hogy sikeres küzdelmet folytatott a korrupció ellen. Az utóbbi két évben ő volt a belügyminiszter a szociáldemokrata kormányban.

Ramunas Vilpisauskas, a nemzetközi kapcsolatok és politikatudományok vilniusi intézetének igazgatója az AFP-nek nyilatkozva azt mondta: meglepte az eredmény, amely arra utal, hogy a választók új arcokat akarnak a politikában, mert elégedetlenek az eddig vezetéssel. Szerinte az új kormány nem változtat majd az ország külpolitikáján.  Mindazonáltal Ramunas Karbauskis üzletember, az LGPU elnöke azt mondta: nem tud olyan területet, ahol ne kellene változtatni a kormány eddigi politikáján.
Az LGPU-nak az előző parlamentben egyetlen mandátuma volt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás