A rovat kizárólagos támogatója

Az orvhalászat miatt a kihalás szélére sodródott kaliforniai disznódelfin megmentésére szólított fel a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) portorozi konferenciáján.

Az IWC adatai alapján tavaly már csak 59 példány volt életben a Kaliforniai-öböl kis testű “tengeri pandáiból”, amelyet spanyolul vaquitának, azaz tehénkének is becéznek. Márciusban három egyed pusztult el orvhalászok hálóiba tekeredve. A vaquita mára a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került – mondta Justin Cooke, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) küldöttje a konferencián.

“Amikor tíz évvel ezelőtt beszéltünk róluk, mintegy száz volt belőlük, mára kevesebb mint 60. Ha a fogyást nem állítjuk meg, tíz év múlva nem tudunk a megmentésükről beszélgetni” – érvelt Cooke.

A szlovéniai Portorozban ülésező hatvan ország képviselői megvitatták a világ leginkább veszélyeztetett cetfaja megmentésére készített amerikai javaslatot, amely szerint az öböl vaquiták lakta részeinek ideiglenes halászháló-tilalmát véglegessé és hatékonnyá kell tenni.

Az IWC tudományos bizottsága még júniusban írta, hogy vagy betiltják az öbölben a halászhálókat, vagy eltűnik a kaliforniai disznódelfin, amely kizárólag itt, a Kaliforniai-öböl északi részén él.  A javaslat arra is felszólítja az IWC tagállamait, hogy a tilalom érvényre juttatásához nyújtsanak pénzügyi és technikai segítséget Mexikónak. A mexikói környezetvédelmi hatóság ezalatt hétfőn drónok segítségével fedezett föl hat hajót, melyek a veszélyeztetett faj élőhelyén, hálóval halásztak. A hajókat elfogták. (MTI)

Ismét megtorpedózták a bálnarezervátumot

Ismét megtorpedózták a bálnarezervátumot

Idén is kudarcba fulladt a kísérlet arra, hogy 20 millió négyzetkilométeres bálnarezervátumot hozzanak létre az Atlanti-óceán déli részén, miután az erre vonatkozó javaslat nem kapta meg ma a szükséges mennyiségű szavazatot a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságnak (IWC) a szlovéniai Portorozban zajló közgyűlésén.

Brazília, Argentína, Uruguay, a Dél-Afrikai Köztársaság és Gabon indítványát 38 tagország támogatta a 64-ből, 24 ország – köztük a bálnavadászatban érdekelt Japán, Izland és Norvégia – nemmel szavazott, kettő tartózkodott. A javaslat elfogadásához háromnegyedes többségre lett volna szükség.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás