A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Guardian

A Guardianhoz eljuttatott levél szerint Martin Schulz, az Európa Parlament elnöke figyelmeztette az EU vezető Jean Claude-Junckert, hogy az EU természetvédelmi irányelv átvizsgálásának leállítása az EU biodvierzitási céljait veszélyezteti.

A Guardianhoz eljutott privát levelezés szerint az EU úttörő természetvédelmi törvényeinek változtatásával kapcsolatban kialakult brüsszeli holtpont szembeállította az EP elnök Martin Schulzot és Jean Claude-Junckert, a koalíció elnökét.

Az EU természetvédelmi törvényei több mint 1000 állat és növényfajt – köztük 500 madárét védenek. A Natura 2000, a világ védett területeinek legnagyobb hálózata.

Az élőhelyek és madarak védelmére vonatkozó irányelvekből született hálózat Európa szárazföldi területeinek 18%-át, tengeri területeinek pedig 6%-át fedi le.

Ám Juncker kezdeményezését, a vállalkozások terheinek csökkentésére elindított törvény célravezetőségi vizsgálatot „megfertőzték” az elszalasztott határidők és a belső ügyeskedések. Egy október 12-i keltezésű levél szerint, Schulz figyelmeztette barátját és közeli kollégáját, Junckert, hogy az EU tétlensége az elakadt felülvizsgálat ügyében már jogi bizonytalanságot eredményez, és a 2020-as biodiverzitási célokat veszélyezteti.

Manfred Weber, Martin Schulz, Jean-Claude Juncker, Frans Timmermans, Gianni Pittella (left to right) | Ken Fallin

“Ezért sürgetlek ennyire, mihamarabb tisztázni szükséges a bizottság álláspontját az irányelvek tekintetében. Be kell fejezni a feladat átgondolását és késedelem nélkül publikálni a vizsgálat eredményeit”, írta Schulz.

Az EU természetvédelmi törvényei az egymást követő közvélemény kutatások eredményei szerint Európa szerte magas támogatottságot élveznek. Az EU nyilvános konzultációjában rekordszámú 550 000 egyén vett részt, akik közül 520 000 arra szavazott, hogy a törvények jelenlegi állapotukban maradjanak meg.

Jóllehet a nagy mezőgazdasági és üzleti lobbik is meggyőzőnek bizonyultak, a német BDI munkaadók szövetsége és a gazdaszövetségek erősen lobbiznak az ellen, amit ők a természetvédelmi „bürokráciának” tartanak.

A Juncker-féle vizsgálat eredeti célja felmérni és megállapítani, hogy „a direktivák mennyire alkalmasak egy sokkal modernebb szabályozási rendszerbe illesztésre”, de a természetvédelmi törvények ígért „nagygenerálja” kihozta a sodrából a természetvédőket. 

Aranylilék a Wadden Sea Nemzeti Parkban Németországban, Közép-Európa egyik legnagyobb Natura 2000-es területénAranylilék a Wadden Sea Nemzeti Parkban Németországban, Közép-Európa egyik legnagyobb Natura 2000-es területén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Martin Harper, a brit RSPB (Brit Királyi Madárvédelmi Társaság) természetvédelmi igazgatója szerint „Mindenféle kétség nélkül állíthatom, hogy ezek az irányelvek kritikusak a veszélyeztetett fajok talpra állításának szervezésében, és a legfontosabb élőhelyeknek rendkívüli védelmében is segítettek.” Az RSPB szerint, az Egyesült Királyság területén ez a két törvény az évi 15 %-ról mindössze 1%-ra csökkentette a védett területek veszteségét. „Eldöntöttük, hogy addig is képviseljük és támogatjuk a direktívákat, amíg a kormány megvitatja az Európával való új kapcsolatát” mondta Harper. „Ezek nélkül az Egyesült Királyság képtelen lenne tartani a biodiverzitás helyreállításával kapcsolatos vállalásait.”

A britek aktuális álláspontja a felülvizsgálattal kapcsolatban nem tiszta, miután George Eustice gazdasági miniszter „lélekölőnek” nevezte őket, és biztosította a hatályon kívül helyezésüket, ha a britek megszavazzák a Brexitet.  Egyes források szerint Theresa May kormánya most kedvezően állna a brüsszeli természetvédelmi direktívák bármilyen változásához, mert ezek eltüntetnék a briteknél a Brexit után kialakult ellentéteket. Habár egy szakértői EU konzultáció nem támogatná a szabályozással vacakolást. A koalíció idei, kiszivárogtatott riportja hatékonynak, koherensnek és a célt remekül szolgálónak találta a természetvédelmi irányelveket.

Az EU a halogatással feltüzelte azokat a különböző irányokból jövő vádakat, miszerint valójában a Juncker körüli kulcsfigurák miatt ült le az ügy.  Gerben-Jan Gerbrandy, egy prominens liberális Európa parlamenti képviselő szerint „Juncker már 6 hónapja fogságban tartja Európa természetvédelmi törvényeit. Ez teljesen felelőtlen viselkedés, az európai természet túlságosan fontos és törékeny ahhoz, hogy politikai játszmák része legyen.”

Az EU-s források fenntartják, hogy az ellenőrzés eredményét még év vége előtt közzéteszik, de óva intenek, hogy ez még nem feltétlenül fogja tükrözni a végső riport konklúzióit. „Még továbbra is folyamatban van,” mondta egy tisztviselő a Guardiannak. „Az egy dolog, amit a tanácsadók csinálnak, és az megint más, hogy a bizottság is foglalkozzon vele.”

Szokatlan ez a döntésképtelenség a törvényhozásban, mivel több ország természetvédelmi minisztere – a legharsányabban a németeké – a törvények bármilyen változtatása ellen helyezkedett, amit minden esetben megvétózhatnak. Ám jövőre Németországban és számos más országban is választások lesznek.  Az EU-féle célrevezetőségi vizsgálat alapjának a 2011-es brit felülvizsgálatot tartják, amit George Osborne indított el az irányelvek „túlbuzgóságát” szidva, amivel a természetvédelmi törvények „nevetséges költségeket” varrnak az üzlet nyakába; bár a brit kormány saját, későbbi jelentése szerint ez nem igaz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás