A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A magas szálló por koncentráció miatt Nyíregyházán már nem veszélyes, de továbbra is egészségtelen a levegő minősége, több településen, köztük a fővárosban viszont romlott a légszenyezettség.

Az Országos Közegészségügyi Központ környezet-egészségügyi igazgatóságának adatai szerint a levegő magas szálló por (PM10) tartalma miatt öt település – Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika és Salgótarján – levegője számít egészségtelennek. Budapesten, Pécsen, Vácon, Egerben, Debrecenben, Hernádszurdokon és Oszláron kifogásolt a levegő minősége. 

Miskolcon (képünkön) a polgármester tegnap elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Kriza Ákos közleményében kiemelte, hogy a levegő szennyezettsége a késő-délutáni, esti, éjjeli órákban a legmagasabb, ezért azt kéri, ekkor kerüljék a szabadban való tartózkodást, illetve a szellőztetést. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy a tájékoztatási fokozat alatt tilos az avar és kerti hulladék nyílt téri égetése, valamint bármilyen egyéb nyílt téri égetés.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály ügyeletének tájékoztatása szerint Nyíregyházán a szálló por 24 órás átlagkoncentrációja a riasztási küszöbérték alá csökkent. Parillák Gabriella, a település polgármesteri hivatalának sajtófőnöke pénteken az MTI-vel azt közölte: riasztás már nincs, tájékoztatási fokozat van érvényben. A meteorológiai előrejelzés alapján a szennyezettség további lassú csökkenése várható – tette hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint  ma szombaton mérsékelt marad a légmozgás, holnap viszont sokfelé megerősödik a szél.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás