A rovat kizárólagos támogatója

Abszolút áramfelhasználási rekordot döntött kedden Magyarország – közölte a Mavir Zrt. adatai alapján a Világgazdaság. A terhelés mértéke többször is túllépte a nap folyamán a 6700 megawattot. A mostani keresletben a több napja tartó hidegnek lehet szerepe, illetve közrejátszhatnak a karácsonyi díszkivilágítások is.

Abszolút áramfelhasználási rekordot döntött meg tegnapelőtt Magyarország – tudta meg a Világgazdaság. A rendszerirányító Mavir honlapja szerint a rendszerterhelés mértéke többször is túllépte a 6700 megawattórát. A legutóbbi téli csúcs 2012. február 9-én volt, 6384 megawattórával. (A nyári rekordok egyre jobban megközelítik a télieket a légkondicionálók miatt.) A mostani keresletben a több napja tartó hidegnek lehet szerepe, de közrejátszhatnak az ünnepi díszkivilágítások is.
 

A Mavir honlapjának térképe szerint az igények kielégítésében a szokásos 300 százalék körülinél nagyobb súlya volt az importnak, főleg az esti órákban. Minden irányból dőlt az áram: használhattunk a szomszédos országokban termelt, illetve rajtuk keresztül érkező villamos energiát is, többek között német szélparkok, lengyel, ukrán és cseh szenes erőművek, ausztriai, horvátországi és romániai vízerőművek, illetve több ország atomerőművei jóvoltából.

Erős volt a hazai termelés is, bár a Paksi Atomerőmű 2. blokkja éppen pihen éves karbantartása miatt. A másik három viszont teljes gőzzel, összesen 1500 megawatt teljesítménnyel működött. Csúcsra jártak az ország gázerőművei, közel 600 megawattal dolgoztak a mátrai lignitblokkok, sőt még olajüzemű egységeket is beindítottak, és délutánig egyre többet pörögtek a szélerőművek is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás