Hirdetés

Fokozottan védett vidra bőrét árulták a karácsonyi vásárban, az állatvédők nem értik, hogyan fordulhat ilyesmi elő a főváros szívében, a Vörösmarty téren. Az árusra lecsapó természetvédelmi őrök megerősítették a HVG információt, most vizsgálják, pontosan milyen vidrafajról van szó. A HVG lefotózta, ahogy a bőrfeldolgozással foglalkozó árus továbbra is kinn árulja a vásárban a vidrabőr lefoglalása után a portékáját.

„Névtelen bejelentés alapján indultunk el, valaki kiszúrta a vásárban, hogy egy vidra bőréről van szó, és lefotózta. Egyértelműen felismerhető volt, hogy a fokozottan védett állat preparált bőre, amit falra kiakasztható díszként árultak” – mondta Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa. „Nem akartuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet, a szeretet ünnepének jegyében, egy karácsonyi vásárban árulnak vidrabőrt mint lehetséges ajándékot” – tette hozzá.

A bejelentés nyomán az állatmentő alapítvány önkéntese megkereste a standot, és egyszerű vásárlónak kiadva magát érdeklődött az árusnál. Némedi Edina állítja, hogy – mivel a kínálatot gusztáló vevőnek tűnt – az idős férfi maga mondta el neki, hogy saját kezűleg nyúzta meg az állatot, majd készítette ki a bőrt. A neve fel van tüntetve a vásár bódéján, az interneten a hvg.hu is könnyedén megtalálta, mint gyapjúfeldolgozó mestert, aki „nemes gyapjú, birkabőrök, kartolás, fonás, szövés, kötés” tevékenységre szakosodott. „Kézműves termékeket” készít évtizedek óta, amelyek „magukon viselik a székely népművészet motívumait, illetve a székely néphagyomány szerint alkalmazza a gyapjúfeldolgozás technikáját” – áll cégének ismertetőjében.

Tovább árusíthatott

Közben a természetvédelmi szervek is intézkedtek, de az állatvédők nem értik, miért nem szankcionálták azonnal az árust. „A vidra elejtése, illetve bőrként árusítása természetkárosítás bűncselekményének minősülhet, és más közigazgatási szankciók is lehetségesek. Érthetetlen, hogy a bőr lefoglalása és a történtek jegyzőkönyvbe vétele után a mester nyugodtan tovább árusíthatott a bérelt bódéjában, hiszen maradt még nála róka, vaddisznó és egyéb vadak bőréből készült termék. Azonnal rendőrségi eljárást kellett volna indítani, és rögtön házkutatást tartani nála, hiszen akár további bizonyítékok kerülhettek volna elő” – mondta Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa. A hvg.hu fotósa tegnap is kinn találta az ügyben érintett árust, erről felvételeket is készített.

  A történet részletei a HVG.HU-n >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás