A klímaváltozás hatása az evolúcióra

Dr. Héjjas István

2016. december 9. 12:08

A klímaváltozás hatása az evolúcióra

Darwin szerint az evolúció hajtóereje a létért folyó küzdelem, amelynek során folyamatosan alkalmazkodni kell a változó környezeti feltételekhez. Ennek során annak a fajnak nagyobb a túlélési esélye, amelyiknek jobb az adaptációs képessége. A változó környezeti feltételek legfontosabb tényezője pedig az éghajlat szüntelen, kiszámíthatatlan megváltozása.

A létért folyó küzdelem elsősorban nem „ellenséges” fajokkal szemben zajlik – bár ez a vonatkozás sem elhanyagolható – hanem sokkal inkább a természettel szemben.
Ezeket a folyamatokat ma már játékelméleti modellekkel lehet számítógépen szimulálni. Az ilyen modellek bonyolultabbak, mint az „intelligens” ellenféllel szembeni játékmodellek, amelyeknél az ellenfelek előre megállapodnak a játékszabályokban, és tudhatjuk, hogy ezek szigorú betartásával igyekszik majd győzni az ellenfél.
A természet azonban nem állapodott meg velünk semmiféle játékszabályban, ámde nem is akar minket sem legyőzni, sem győzelemhez juttatni. A működésében ugyanakkor rendszeresen szerepet kap a statisztikus véletlen, azonban ilyenkor is mindig érvényesülnek a természet ősi (fizikai, kémiai, biológiai) törvényei, amelyeket – eltérően az adótörvényektől – kétharmados többséggel sem lehet módosítani, vagy hatályon kívül helyezni.

A környezet szüntelen változása – amelyet túl kellene élni – elsősorban az éghajlat változásában, az ehhez kapcsolódó váratlan időjárási anomáliákban, valamint az ugyancsak váratlan természeti katasztrófák (tűzhányó kitörés, földrengés, cunami, hurrikán, árvíz, stb.) formájában tapasztalható. Ezek a tényezők olykor élőlény fajok tömeges kipusztulását okozhatják, ami azonban a természet szempontjából nem katasztrófa, csupán egy-egy lépés az élőlények evolúciójában.
A nagytestű hüllők váratlan kihalása például – feltehetően egy kisbolygó becsapódás következtében – katasztrófa volt ugyan a nevezett hüllők számára, azonban főnyeremény volt a kis testű melegvérű gerincesek számára, amelyek további fejlődése során alakult ki az emberi faj, a homo sapiens. Az említett katasztrófa nélkül, mi emberek, nem is létezhetnénk.
Az ilyen hatalmas méretű és hatású katasztrófák gyakorisága szerencsére nagyon ritka, ismétlődési idejük sok millió évre tehető. Annál gyakoribb az éghajlat nehezen előre jelezhető megváltozása, amely olykor katasztrofális gyorsasággal zajlik le, és változtatja meg az élet feltételeit.
Váratlan gyors klímaváltozások számos esetben fordultak elő az emberiség írott történetében is, ilyenekről az ősi hagyományokban, szakrális szövegekben, így a Bibliában is több helyen olvashatunk, gondoljunk csak például az egyiptomi hét bő és hét szűk esztendőre, vagy a tíz csapásra. A történelemből azt is tudjuk, hogy az éghajlat gyors változása szerepet játszott egyes birodalmak felemelkedésében és hanyatlásában, és ilyen okok miatt vált annak idején használhatatlanná a Római Birodalmat és a Kínai Birodalmat összekapcsoló kereskedelmi útvonal, a „Selyemút”.

Az éghajlat váratlan gyors változása szerepet játszott számos népvándorlási hullámban, abban is, amelynek során a honfoglaló elődeink betelepültek a Kárpát Medencébe.


Az éghajlat gyors változása szerepet játszott a középkori és újkori magyar történelemben is. Az 1200-as években – Csák Máté idejében – évtizedekig nem volt tél, így évente háromszor vetettek és arattak, két évszázaddal később pedig Mátyást a Duna befagyott, méteres vastag jegén, mínusz 20 fokos hidegben, választotta királlyá negyvenezer állig felfegyverzett nemes vitéz. Az 1860-as években pedig akkora hőhullám volt, hogy lovas huszárok gyakorlatoztak a Velencei Tó kiszáradt medrében. Jelenleg pedig a XX század elején lezajlott hideghullámot követően éppen melegedés zajlik, annak ellenére, hogy az 1970-es években a klímakutatók még közeli jégkorszakot jósoltak.
Ha visszatekintünk az elmúlt egy milliárd évre, megtudhatjuk, hogy ebben a hatalmas időtartományban a Föld átlagos felszíni hőmérséklete egy +17 C fok körüli középérték körül kb. +/–6~8 fok mértékben ingadozott.
Jelenleg a Földön az átlagos felszíni hőmérséklet mindössze kb. +15 C fok, vagyis átlag alatti, ámde a klímakutatók mégis azt állítják, hogy ha az átlagos hőmérséklet 2 fokkal növekszik, és ezzel beáll a milliárd éves középérték, akkor annak katasztrofális következményei lesznek.
Mint említettük, az éghajlat szakadatlan változása a legfontosabb hajtóerő az evolúcióban. Az ember, a homo sapiens, ebben a vonatkozásban kétségtelenül a legsikeresebb. Képesek vagyunk megélni az egyenlítőnél, a sarkvidéken, sőt akár a világűrben, a Holdon, esetleg még a Marson is, erre egyetlen más faj nem képes, nem véletlen, hogy uraljuk a bolygót.
Az emberiség azonban – úgy tűnik – stratégiát változtatott. Meguntuk a szüntelen fáradságos alkalmazkodást. A cél inkább az, hogy állítsuk meg az éghajlat változását, maradjon az éghajlat örökre olyan, mint most, ne bíbelődjünk tovább az adaptációval. És erre fordítjuk (pazaroljuk) a természeti erőforrások egyre nagyobb részét, olyannyira, hogy ma már a klímavédelem és a megújuló energia „üzletág” profit termelő képessége vetekszik a hadiiparral és a gyógyszeriparral.
Az ilyen értelmetlen és hatástalan pótcselekvések „tudományos” indoka pedig az, hogy a széndioxid miatt változik az éghajlat, amelyet korlátozni kell, mivel hatalmas mértékű üvegházhatást okoz.

A Föld légkörében azonban nevetségesen csekély, mindössze 0,04% (azaz 400 ppm) széndioxid van, amely viszont a növények legfontosabb tápláléka. Ha ezt lecsökkentjük, a mezőgazdasági terméshozamok leromlása lehet a következmény.
A földi széndioxid már csak azért sem okozhat jelentős üvegházhatást, mivel a Mars bolygó légköre gyakorlatilag tömény (95%) széndioxidból áll, ennek ellenére ott az üvegházhatás mindössze töredéke a földinek. Ha a széndioxid annyira hatásos lenne, a Marson állandóan kánikulai hőség lehetne, szemben a jelenlegi átlagos –63 C fok felszíni hőmérséklettel-
Mindezek ellenére a klímaváltozás elleni értelmetlen és hatástalan intézkedések érdekében rendezünk (az adófizetők pénzéből) hatalmas költséggel „vak vezet világtalant” típusú teljesen eredménytelen nemzetközi klímakonferenciákat és víz világtalálkozókat. Sajnálatos, hogy mindezt a rendkívül nagy önbizalommal, de annál hiányosabb tudományos ismeretekkel rendelkező államelnökünk is lelkesen támogatja.
Biztató jelnek tekinthető ugyanakkor, hogy a magyar kormány gyakorlati intézkedési nem követik mindenben az államelnök úr klímavédelmi ámokfutását, és a nemzetközi tudományos életben, sőt már a világpolitikában is kezd szerepet kapni az a bizonyos józan ész.


A  vélemény rovatba beküldött írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontján.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés