Védjük meg, ami megvédhet minket!

Mócsány Viktória

2016. december 10. 6:54

Védjük meg, ami megvédhet minket!

A természet sokfélesége alapvető fontosságú számunkra, hiszen ezen keresztül tudjuk biztosítani bolygónk élhetőségét. Épp ezért kell felemelnünk azok ellen hangunkat, akik veszélyeztetik ezt a globális hálót – azok ellen, akik személyes haszonszerzés céljából zsákmányolják ki azt, ami mindenkié.

1992-ben a kormányok megegyezek abban, hogy igazságosan osztják fel és őrzik meg a globális biológiai sokféleséget, mely mindnyájunkat érint. Ezt követően 196 ország írta alá A biológiai sokféleségről szóló egyezményt – közismertebben riói egyezmény - (az Egyesült Államok nem írta alá).
Ez év december 4-17-ig, a világ minden részéről kormányzatok találkoznak, hogy megtartsák félévenkénti Élet a Földön Csúcstalálkozójukat Cancúnban, MexikóbanBeszámoló az eddig történtekről >>>

Bizony van mit megbeszélniük.

A biodiverzitás rémisztő arányban romlik, ez 2/3-os csökkenést jelent az állatfajok tekintetében 2020-ra. (1970-hez viszonyítva.) 6 évvel ezelőtt a kormányzatok szintén cselekvésre kötelezték el magukat, az erdőpusztulás/irtás ellen sürgettek lépéseket. Azt mondták 2020-ra minden erdőnek „fenntarthatóvá” kell válnia. Az előző évben hozzátették, hogy az erdőirtásoknak véget kell vetni 2020-ra.
Ez azonban teljesen máshogy néz ki a valóságban.
Még az általunk legbecsesebbnek vélt erdők is degradálódnak, pusztulnak. A Nagy Északi Erdőt például jelenleg is fakitermelés, erdőtűz és melegedő klíma sújtja.

A tajga, a „Nagy Északi Erdő” hatalmas területen nyúlik el Oroszország csendes-óceáni partjaitól kezdve a Távol-Keletig és Szibériáig, keresztül a skandináviai Urál-hegységen, majd folytatódik Kanada és Alaszka keleti partjainál. Bár a területet óceánok választják el, mégis ez a hatalmas erdő egy egységes ökoszisztémát alkot, bolygónk örökzöld koronája.
A térség több millió őshonos és helyi életközösségnek ad otthont, akik megélhetése a megszámlálhatatlan endemikus növényen és állaton is alapul. Ez a terület alkotja Földünk legnagyobb szárazföldi széntárolóját is, ami azt jelenti, hogy ez a régió segíthet a globális felmelegedés elleni harcban – amennyiben megóvjuk.


A mostani cancúni találkozón, a kormányoknak őszintének kell lenni magukkal szemben, el kell, hogy ismerjék, nem tettek meg mindent, hogy elérjék a kitűzött célokat. Merész, új stratégiával kell, hogy előálljanak, ki kell jelenteniük, megóvják Földünk globálisan meghatározó természeti csíráit, mint például a Nagy Északi Erdőt vagy a Jeges-tengert. Újra kell gondolni a védelmezési stratégiákat – földön és vízen.

Végül, ha a biológiai sokféleség csökkenésének nem tudunk megálljt parancsolni, nemcsak a növények és az állatok halnak majd ki, mi is! Csatlakozz hozzánk és segíts megóvni közös örökségünket - írta a huffingtonpost.

A világ készletei - amennyiben helyesen használjuk fel őket - elegendőek egy megfelelő élet biztosítására. Ez az ígérete a riói egyezménynek. Biztosítanunk kell a kormányainkat, hogy véghezvigyék. A természet és az emberek is nyertesen jönnek ki, ha a kormányzatok cselekednek.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés