Hirdetés
greenfo/MTI

A paksi telephely alkalmas arra, hogy ott új atomerőművi blokkok épüljenek, ezt igazolta az elmúlt évtizedek legkomplexebb vizsgálata – mondta el az Országos Atomenergia Hivatal telephely-engedélyezési tegnapi közmeghallgatása előtti paksi sajtótájékoztatóján Aszódi Attila kormánybiztos.

A paksi kapacitás fenntartásért felelős kormánybiztos szavai szerint megállapítottuk, hogy a telephely alkalmas, és meghatároztuk azokat a paramétereket, amelyeket az emberi és természeti eredetű hatások kivédése érdekében tervezésnél figyelembe kell venni. Kitért arra, hogy október legvégén nyújtották be az Országos Atomenergia Hivatalnak azt a részletes, tudományos kontroll mellett készült, független szakértők által is értékelt dokumentációt, amelyben részletesen leírták a telephely jellemzőit.



A kormánybiztos kifejtette, hogy a paksi az ország legjobban megkutatott telephelye, hiszen négy atomerőművi blokk és egy másik nukleáris létesítmény, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója is itt működik. Ugyanakkor a vonatkozó tudományterület rengeteget fejlődött, és a nukleáris biztonsági szabályzatok elvárásai is szigorodtak, ezért került sor a "maga nemében egyedülálló vizsgálatra", amely során három dimenziós szeizmikus méréseket, műholdas radarvizsgálatokat és mélyfúrásokat is végeztek.

Aszódi Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kapacitás- előrejelzése, miszerint 2030-ig legalább 7000 megawattnyi új kapacitásra lesz szükség, valamint a villamosenergia-fogyasztási jelentése, amely minden eddiginél nagyobb terhelésről szól, összhangban van azokkal az elemzésekkel, amelyek megalapozták a két új blokk létesítésére vonatkozó döntést. Kiemelte: a két blokk a hazai nukleáris kapacitás fenntartására szolgál, hiszen a Paksi Atomerőmű blokkjai a harmincas években elérik üzemidejük végét.

Nem áll küszöbön az újabb paksi döntés

Nem áll küszöbön az újabb paksi döntés

Még több kérdés is tisztázásra vár, mielőtt az Európai Bizottság lezárhatja a Paks2 beruházás ügyében indított mélyreható állami támogatási vizsgálatot – közölte újságírók érdeklődésére Margrethe Vestager, az EU versenypolitikai biztosa. Utalt rá, hogy a testület többek között a projekt regionális energiapiacokra gyakorolt hatását is vizsgálja, mielőtt meghozná a döntést.

Kapcsolódó anyagok:

Energiaforradalmat sürget a Greenpeace

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás