A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Oroszország hét év múlva teljesen önellátó lesz mezőgazdasági termékekből, a trópusi gyümölcsök kivételével nem szorul majd külföldi importra – közölte az orosz mezőgazdasági miniszter.

Alekszandr Tkacsev azt mondta, hogy Oroszország mára egyebek között baromfiból, sertéshúsból, burgonyából, cukorból és étolajból már önellátó.
Tejből ugyanakkor még mindig évi 7 millió tonna a hiány, de 5-7 éven belül ez is megoldódik. Az orosz mezőgazdasági miniszter végleges adatként azt mondta, hogy az idei orosz gabonatermés rekordszintű, 117 millió tonna volt. Búzából 72 millió tonnát takarítottak be, ami szintén rekordmennyiség.

A tavalyi orosz gabonatermés 104,8 millió tonna volt. A szovjet idők után eddig a legtöbb gabonát, 108,1 millió tonnát 2008-ban takarították be. A szovjet időkben volt egy év, 1978, amikor a tárolókba 127,8 millió tonna gabona került a jelenlegi orosz területről. Az orosz kormány a gabonatermés fokozatos növelését tervezi részben a vetésterület bővítésével, illetve több műtrágya felhasználásával.

Az idei 80 millió hektár után öt év múlva már 90 millió hektáron terveznek gabonát termeszteni Oroszországban. Tervek szerint 2050-re a gabonatermés elérheti a 205 millió tonnát.

Az embargó élelmiszer önellátóvá tette Oroszországot

Az embargó élelmiszer önellátóvá tette Oroszországot

Nehéz lesz visszatérni az orosz piacra az embargó esetleges feloldása után is, mivel az orosz agrártárca összesítése szerint a legfontosabb ágazatokban egyaránt jelentősen nőtt az ország önellátási képessége. Utóbbi további növelése érdekében még 2017-ben is fenntartanák a tilalmat.
Az élelmiszerembargó kedvezően hatott az orosz mezőgazdaság fejlődésére – mondta Alekszandr Tkacsov, az orosz mezőgazdasági a miniszter Moszkvában a két évvel ezelőtt bevezetett, húst, gyümölcsöt, zöldséget és tejtermékeket érintő import tilalma kapcsán. Véleménye szerint az import tilalmat ezért meg kellene hosszabbítani 2017-re. A WTO egyébként épp a napokban ítélte megalapozatlan, szabályellenes lépésnek a sertéshúsra még az embargó előtt kivetett korlátozó intézkedéseket. A 2014 augusztusában kiszabott embargó második évére a minisztérium számszerűsítette az embargó hatásait.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás