A rovat kizárólagos támogatója

Nem csupán a klímaváltozással kell megküzdeniük a jegesmedvéknek, az északi sarkvidék ragadozóinak életét erősen mérgező anyagok is veszélyeztetik: a felnőtt állatok számára még biztonságos mérték százszorosa terhelheti szervezetüket. Az anyatejjel táplálkozó medvebocsoknál ez a kockázat ezerszer nagyobb.

"Ez az első próbálkozás arra, hogy meghatározzuk a lassan lebomló szerves szennyezőanyagok (POP) kockázatát az északi sarki ökoszisztémára" – mondta Sara Villa, a Milánó-Bicocca-i Egyetem toxikológusa, a az Environmental Toxicology and Chemistry című szaklapban megjelent tanulmány szerzője.

A tudós munkatársaival negyven év kutatásait gyűjtötte össze, melyek azt vizsgálták, milyen mértékben veszélyeztetik ezek a mérgező anyagok a jegesmedvéket, a fókákat és a jeges tőkehalakat. A POP-anyagok emberi tevékenység által létrehozott erősen mérgező szerves vegyületek, amelyek hosszú ideig ellenállnak a környezeti lebomlásnak, és felhalmozódnak az élőlények szöveteiben. Évtizedekig megmaradnak a természetben és egyre koncentráltabbakká válnak, amint felfelé haladnak a táplálékláncban. Mire a planktonoktól a halakon át eljutnak a fókákig vagy a jegesmedvékig, erősen mérgezővé válnak – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Használják őket az iparban és a mezőgazdaságban is, néhány fogyasztói termékben, például égésgátlókban is megtalálhatók. Az 1970-es években például széles körben betiltották a rákot okozó és a hormonokat károsító poliklorinált bifenilt (PCB) tartalmazó ipari vegyi anyagokat, az északi sarkvidéki állatokban azonban egészen az 1990-es évekig magas maradt a koncentrációja.

Nyomokban ma is kimutatható.

Az eltűnő PCB-k helyére szennyező anyagok új családja lépett, amely ma a legnagyobb vegyi fenyegetést jelenti a jegesmedvék számára a tanulmány szerint. A perfluor-oktán-szulfonát (PFOS) rendkívül mérgező az emlősök számára, koncentrációja meglepően magas a jegesmedvékben, több százszor nagyobb, mint a fókákban. Ráadásul ha a jegesmedvék megeszik a fókákat, a méreg koncentrációja 34-szeresére növekszik. Főként olaj- és víztaszító anyagok (papír, csomagolások, szövetek) és a tüzet oltó speciális hab előállításához használják. A kanadai kormány a vegyi anyagok ezen fajtáját a környezetre, különösen a vadvilágra veszélyesnek nyilvánította. Ezek nélkül az új veszélyek nélkül is jelentősen csökken a jegesmedve-populáció. A jelenlegi mintegy 26 ezres egyedszám az évszázad közepére a becslések szerint kétharmadára csökkenhet. A legnagyobb fenyegetést a tengeri jég gyors eltűnése jelenti, a jegesmedvék ugyanis a jégtáblák segítségével vadásznak a fókákra, melyek a nyílt vízen lehagynák őket. A kutatók szerint a globális felmelegedés, amely az Északi-sarkvidék hőmérsékletét az áltagosnál kétszer gyorsabban emelte, teljesen jégmentes nyarakat is okozhat az Északi-Jeges-tengerben néhány évtizeden belül.  

A jegesmedve jövője – avagy mit tehetünk?

A jegesmedve jövője – avagy mit tehetünk?

A jegesmedve igazi arcát mi, emberek – ellentétben a fókákkal – ritkán láthatjuk. Bár tény, hogy a medvék a partokon is ügyes vadászok. Ha úgy véli a jegesmedvék egyszerűen túlméretezett grizzlik, akik génjeiknél fogva ki vannak fehérítve, legjobb, ha vár egy pár millió évet egy újabb speciációra.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás