A rovat kizárólagos támogatója

Holnaptól/péntektől vasárnapig rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület partnerszervezeteivel együttműködve a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves megszámlálását célzó, Országos Sasszinkron elnevezésű programját.

Az MME 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését – olvasható az egyesület keddi közleményében. A tavalyi sasszinkron alkalmával már 421 felmérő járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit az ország területének 19 százalékán.

A 789-884 közötti rétisas és 346-392 közötti parlagi sas mellett 6 szirti sast és 4-5 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 7000 példányát is megfigyelték a szakemberek. Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok telelnek, mivel a nem vonuló magyarországi fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.

Ugyancsak Magyarországon tölti a telet a parlagi sas Kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de előfordul a szirti sas és a fekete sas is.

A XIV. Országos Sasszinkron központi rendezvényére, a III. Sas Napra a jászsági Sasközpontban kerül sor január 14-én szombaton.

Az MME, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) és a Jászberényi Állat- és Növénykert által hagyományteremtő szándékkal két éve indított kezdeményezés célja a sasszinkronok megismertetése a közönséggel, a ragadozómadarak bemutatása, a lakosság figyelmének felhívása az ország rendkívül gazdag ragadozómadár-állományára és a fokozottan védett parlagi sasok védelmére.

Helyszín: Sasközpont, Jászberény Négyszállás Tanya. Jászberény-Jászárokszállás közötti műúton Jászberénytől 7 km-re (koordináta: 47,5563 – 19,9320). Tömegközlekedéssel Jászberény-Jászárokszállás között közlekedő autóbuszok Négyszállás megállóhelyétől 450 m-re Jászberény irányában.

Időponthoz kötött programok a Sasközpontban:

9.00 – 9.40 Madártani tanösvény bemutatása szakvezetéssel – odútípusok, odúköltő madarak, madárgyűrűzés eszközeinek bemutatása. 

10.00 – 10.30 Interaktív kézben tartott ragadozómadár bemutató.

10.40 – 12.00 Sasoló rövid túra jeladós Parlagi sasok szabadon engedése az Optik-Med Sasszemklinikával közösen. 1,5 km szakvezetett séta a vadröptető volierhez, ahol távolról megtekinthető a sérülésből felépült parlagi sasok természetbe történő visszaengedése.

13.00 – 14.20 Parlagi sas tanösvény bemutatása szakvezetéssel – 2,2 km hosszú tanösvény gyalogos bejárása és kis szerencsével a szabadon engedett parlagi sasok terepi megfigyelése az etető helyen.

13.30 – 13.45 Sajtótájékoztató: új fejezet indul a sasok mérgezése elleni küzdelemben (Helicon Life és Pannon Eagle Life projekt).

13.50 – 14.20 Interaktív kézben tartott ragadozómadár bemutató.

14.30 – 14.50 Előadás a mYnest használatáról, a mYnest applikációról, természetfotózásról, fűthető itatókészítésről.
Folyamatos programok a Sasközpontban és további információk >>>

A hónap elején zajlott a telelő európai vörös kányák számlálása, a Nyugat-Európában helyenként tömeges éjszakázóhelyek felmérése is. Ebben Magyarország a XIV. Országos Sasszinkronnal vesz részt, amit az tesz lehetővé, hogy az akció keretében nemcsak a sasokat, hanem minden ragadozómadarat számba vesznek a szakemberek. A visszatelepülő vörös kánya Magyarországon egyelőre még ritka, a 4-10 páros fészkelőállomány különösen érzékeny, ezért a faj védelme érdekében a telelési viselkedést is felmérő információgyűjtés kiemelten fontos.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás