Hirdetés
Földművelésügyi Minisztérium

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron átadták az Országos Meteorológiai Szolgálat felújított időjárási radarállomását, melynek az időjárás-előrejelzésben, a viharjelzésben, a katonai és polgári repülésben, az árvíz, illetve jégeső elleni védekezésben van fontos szerepe.

A 152 millió forint értékű fejlesztést a Földművelésügyi Minisztérium 85,5 millió forinttal támogatta. Az ünnepélyes átadáson V. Németh Zsolt, a tárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az eddigieknél is pontosabb és gyorsabb információink legyenek a légköri adatokból levezetett – az utóbbi időszakban egyre extrémebb – időjárási jelenségekről, amelyekre így fel tud készülni a társadalom és a gazdaság. V. Németh Zsolt szerint új igényként jelent meg Magyarországon az agráriumot támogató jégkárenyhítési rendszer kidolgozása, amelyhez az OMSZ méréstechnikával járul hozzá. Az ehhez szükséges időjárási információkat a radarok biztosítják, fejlesztésük ezért elengedhetetlen.

A Földművelésügyi Minisztérium 2015-ben a pogányvári radar felújításához 100 millió forint, 2016-ban pedig a napkori radarberendezés megújításához 85,5 millió forint támogatást biztosított. A telepítési munkálatok jelentős részét az OMSZ tapasztalt szakemberei végezték el az intézet saját forrásából. A radar felújítása így 152 millió forintból valósulhatott meg. A modernizált állomásnak elsősorban az időjárás-előrejelzésben, a viharjelzésben, a katonai és polgári repülésben, az árvíz, illetve jégeső elleni védekezésben van fontos szerepe – mondta dr. Radics Kornélia az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke.

Napkor OMSZ radarállomás belső Pelsőczi Csaba FM

A végrehajtott korszerűsítés a radarhálózat kelet-magyarországi állomását képessé teszi az operatív folyamatos 24 órás mérési feladatok maradéktalan ellátására, az eddiginél magasabb rendelkezésre állással.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás