A rovat kizárólagos támogatója

India fővárosában nem használhatnak eldobható poharakat és nejlonzacskókat. Az intézkedéssel a város által termelt hulladék mennyiségét próbálják visszaszorítani.

A tiltás a nejlon csomagolóanyagok mellett az eldobható poharakra, tányérokra és minden egyéb eldobható műanyag eszközre is vonatkozik. Indiában egyre nagyobb gondot jelent az országban található szemét mennyisége – de ez nem csupán az ország belügye, ugyanis innen származik a tengerbe jutó műanyaghulladék közel hatvan százaléka.
A tengerben összesodródó hulladék egyre komolyabb problémát jelent a világ számára: ha továbbra is az eddigi ütemben növekednek a szemétszigetek, a Csendes-óceánon lebegő hulladék hamarosan a világűrből is látható lesz.

Az indiai szabályozás egyelőre csak Delhit és környékét érinti, ahol – India más részeihez hasonlóan – az illegális szemétlerakás és a hulladék égetése hétköznapinak számít. Delhiben három hatalmas szeméthegyen is égtek a tüzek, a hatóságok azt remélik, hogy ennek a gyakorlatnak a visszaszorításával javítani tudnak a város levegőjén is.
A tervek szerint a szeméthegyek helyén hulladékfeldolgozó erőműveket hoznak majd létre. (MTI) 

A láthatatlan veszély, mely mindenütt jelen van

A láthatatlan veszély, mely mindenütt jelen van

Az ENSZ 2011-ben a tengeri műanyagszennyezést új globális környezeti problémává nyilvánította. Egy olyan komplex jelenségről van szó, mely érinti az egész óceáni élővilágot, a társadalmat, a gazdaságot, az emberi egészséget és geológiai időskálán még a Föld jövőjét is átformálja. Ugyan vannak már módszereink a probléma valódi kezelésére, de ezek gyors és széleskörű elterjedése még várat magára.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás