A rovat kizárólagos támogatója

Sztrájkot hirdetett a szakszervezet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél, az elégséges szolgáltatások tárgyában indított bírósági eljárásban február 20-át jelölték meg a munkabeszüntetés időpontjának. FRISSÍTÉS: Nem lesz kukássztrájk.

A sztrájkot a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) működő alapszervezete szervezi – közölte ma a HVDSZ 2000 az MTI-vel.  Az érdekképviselet a bértárgyalások elhúzódása, elakadása, illetve a munkáltató érdemi javaslatainak hiánya miatt döntött a sztrájkról – tették hozzá.

Kiemelték: a tervek szerint a szakszervezet február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkol, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig tartó sztrájkot indítana.

A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig harmincszázalékos bértömegnövelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben négyszázalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak. A közlemény szerint a szakszervezet idei követelésénél figyelembe vette a 2016 utolsó negyedévében végrehajtott, 4,3 százalékos alapbéremelés 2017-re áthúzódó hatását, valamint a rendkívüli jutalom kifizetését, amit a cég az idei első negyedévre tervezett. Továbbá arra is tekintettel voltak, hogy 2016-ban az FKF-nél a kétszázalékos létszámcsökkenés ellenére csaknem öt százalékkal nőtt a ledolgozott munkaidő.

A közlemény szerint az FKF-nél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a szakszervezet szerint a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak, ugyanis 2013–2015-ben negyven százalékkal nőtt a munkabalesetek száma – közölték. Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 tagja az alapszervezetnek.

FRISSÍTÉS 2017 február 16.  

Nem lesz kukássztrájk

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 beadványát, amiben a FKF Zrt.-nél a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól. A döntést indoklása szerint a szakszervezet kérelme idő előtti, mivel még zajlanak a bértárgyalások a munkáltatóval. Az érdekképviselet a meghirdetett sztrájkot így nem tudja jogszerűen megtartani. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás