Hirdetés

Alig olvadt el a hó, azonnal begyulladtak a tavaszi vegetációtüzek, több erdő is károsodott. A tüzek lakóházakat, mezőgazdasági ingatlanokat, erdőterületeket veszélyeztettek.

A hideg tél miatt a szokásosnál is nagyobb mennyiségű elhalt biomassza keletkezett, elsősorban a nem művelt területeken. A száraz fűnek elég egy szikra és lángra kap, a kialakuló 1 négyzetméteres vegetációtűz kerülete 100 szorosára, területe 10 000 szeresére képes nőni az első fél óra alatt.  A tüzek lángmagassága az 1-2 métert is elérheti.

Az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mai tájékoztatása szerint Pest megyében Dabas külső részén, a Bercsényi és a Kisfaludy utcák után, nagy területen ég a rét, a település hivatásos tűzoltói mellett Szigetszentmiklósról, Monorról és a fővárosból hivatásos, míg Délegyházáról önkéntes tűzoltói segítség is elindult a helyszínre. A tűz lakóházakat és egy tehenészetet is veszélyeztet.

Tápiószecső külterületén 20-25 hektáron ég a tarló, a lángok az erdőt és lakóházakat is veszélyeztetnek. Nagykátáról, Monorról, Hatvanból érkeztek tűzoltók, hogy elfojtsák a tüzet. A terület melletti vasúti szakaszon a vonatok csökkentett sebességgel közlekednek.

Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyháza tanyasi külterületén több hektáron ég a gaz és az avar, a tűz húsz-huszonöt körbálát is elért, a tanyákat is veszélyezteti. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal oltják a lángokat.

A Komárom-Esztergom megyei Bajóton 10 hektáron ég a fás, bokros avar a  Bánk bán tér feletti területen, míg a Dobozi Mihály út végén két hektáron gyulladt meg az avar. Bajnáról, Esztergomból és Tatabányáról érkeztek hivatásos tűzoltók, hogy megfékezzék a lángokat.

A tavaszi tüzeket elsősorban a gondatlanul, gyújtogatás jelleggel végzett tarlóégetések okozzák, pedig a jogszabály – szabályozott keretek között – már megengedi az irányított égetést. De míg az irányított égetésnél a szakemberek gondosan figyelnek, hogy egyszerre csak kisebb területeket égessenek, és a tüzet eloltsák, a tarlógyújtogatók („gyufával kaszálók”) nem törődnek a következményekkel, a veszélybe kerülő házakkal, erdőkkel, állatokkal, természeti értékekkel.

  A növényzet kizöldüléséig tartó 2-3 hetes időszakban fokozott óvatossággal kell eljárni, ha a szabadban tüzet használunk.

  Ha lehet, a kiskertben inkább komposztáljunk és, ha az önkormányzati rendelet meg is engedi az égetést, azt halasszuk későbbre.

  Erdőben csak a kijelölt tűzrakó helyeket használjuk és gondosan oltsuk el a tüzet!

  Ne dobja el a csikket, használja a hamutartót!

  A tarló, gyep égetését szabályosan végezzük, kérjünk rá engedélyt, készítsük el a szükséges tűzpásztákat

  Szeles időben ne gyújtsunk tüzet, mert a lángokat már egy kisebb szél is jelentősen felgyorsíthatja, továbbviheti a szomszédos területekre.

  A témában további információk a NÉBIH FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Programjának honlapján, az erdotuz.hu weboldalon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás