Hirdetés

A jelen kor egyik fő válságjelensége, a környezeti erőforrások és a természeti értékek pusztítása, kimerítése vezetett arra, hogy az International Conference for the Unity of Science aktuális konferencia témája, és címe, a Föld környezeti válsága, és a tudomány szerepe lett. Mészáros Péter beszámolója a nemrég Szöulban rendezett eseményről.

Az ICUS, International Conference for the Unity of Science 1972 óta működik a tudományos világ integrációja elősegítésére. Fontos eleme az interdiszciplinaritás, a különböző tudományágak találkozása, együttműködése. Kétévente tartanak konferenciákat egy-egy meghatározott témakör körüljárására, a korai időszakban egyebek mellett magyar részről Szentgyörgyi Albert és Wigner Jenő, Nobel díjasok is részt vettek ezeken.

A konferenciát megelőzte, február 1-4. között az un. World Summit, amelyen nagyszámú korábbi és mai politikus, döntéshozó, tudós vett részt mintegy hetven országból, ennek egyebek mellett biztonságpolitikai témái voltak, ill. kiadásra került a 2017. évi Sunhak Béke Díj.

Dr. Mészáros Péter a BME adjunktusa,  a Magyar Közlekedési Klub és a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület vezetője erre is meghívást kapott a rendezőkről, de végül csak az ICUS konferenciára tudott kimenni, hazai civil elfoglaltságaim miatt. A konferenciára és a megelőző World Summit-ra a Lotte World International szállodában került sor. Az első blokk, panel közösen került megrendezésre a szálloda nagy konferencia termében, ahol a két konferencia egyesülve bő kétszáz fős résztvevőt jelentett. A panelek szervezése úgy történt, hogy két un. fő előadó volt, a panel témáját két oldalról körüljárva, majd két felkért hozzászóló, kommentátor tartott rövidebb, méltató előadást kapcsolódva az előadókhoz. Végül vita, kérdések következtek. Ezek a panelek mintegy másfél két órát jelentettek egyenként.

Az első panel:             fenyegetések a földi környezetre, és az ICUS szerepe.
A második panel:      a Növekedés határai és a negyedik ipari forradalom volt.
A harmadik panel:     a tudomány ígérete egy egészséges világ és egy fényes emberi jövő helyreállítására.

2020-ra a világ elektromos energia igényét a LED technológia alkalmazásával, 60 atomerőművel ekvivalens mennyiségben lehetne csökkenteni. Élelmiszer: élelmiszertermelő telepek, LED technológiával, ellenőrzött, gyorsabb növekedés, minimális vízszükséglet. Víz: UV LED-ek alkalmazásával víz és levegőtisztítási rendszerek, a nagy hatékonyságú LED rendszerek fejlesztés alatt állnak. Oktatás: napenergia által ellátott LED világítási rendszerek a harmadik világban is. Egészségügy: a kék LED fény káros egészségi hatásai, ugyanakkor az ibolyakék LED a legalkalmasabb a világításra. DVD, LI-FI technológia, a távközlésben és az oktatásban: a WI-Fi kapacitás korlátozott, a LI-FI adatátvitel sokkal gyorsabb és nagyobb kapacitású. Áttekintette a LED hatékonyság fejlődését az elmúlt évtizedekben, utalt a hatékonyabb kék LED irányában tett fejlesztéseikre. Vázolta a LED fogalmát, alapjait, Light Emitting Diode, különböző színek előállítására van lehetőség.  

Részletes beszámoló az ICUS 23. konferenciájáról (650 KB pdf.)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás