A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 24.hu

A Hajdúság egyes részein elszaporodtak a borzok. Nem kímélnek terményt, haszonállatot. Papp Zoltán, a megyei vadászkamara titkára szerint a borzok miatt valóban jelentős a mezőgazdasági és a vadgazdálkodási kár, de még nagyobb gondot okoz az aranysakál (toportyán, nádi farkas) és a farkas.

Csúcsragadozóként természetes ellensége az emberen és a farkason kívül nincs, és szinte az őzek teljes szaporulatát elpusztítja. Az aranysakálra korlátozás nélküli kilövési engedély van érvényben egész évben, de a farkas szigorúan védett, noha mára odáig fajult a helyzet, hogy a jelentős száma miatt az Északi-középhegységben már veszélyezteti a vadpopulációt. (Nyáron Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke azt mondta, évente mintegy tízezer bárányt ragadnak el az aranysakálok.)

A fauna szempontjából örvendetes a farkas megjelenése, de egyben hihetetlen károkat is okoz, hiszen több helyről is jelezték a kollégák, hogy szinte teljesen eltűnt a nagyvadállomány. A haon.hu által megszólaltatott Papp Zoltán szerint farkas ügyben valami célravezető megoldás kellene, mert annak nincs értelme, hogy a védettsége a hasznos állomány rovására menjen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás