A Csillaghegyi strand fairtása miatt feljelentést tesz a Párbeszéd

2017. március 5. 7:20

A Csillaghegyi strand fairtása miatt feljelentést tesz a Párbeszéd

A Fidesz építési területnek nézi Budapest összes zöldterületét. Így tesz most a Csillaghegyi stranddal is, ahol a fürdő átalakítása miatt elkezdődött több mint 200 fa kivágása. A fürdőt üzemeltető fővárosi cég vezetője tagad, míg a fákat kivágják. A Párbeszéd - ezen kívül - újra indítja online petícióját a csillaghegyi fák megmentéséért.

A Párbeszéd feljelentést tesz és felszólítja Tarlós Istvánt, hogy bocsássa el a hazudozó beosztottját. Az Orbán-kormány eddig mintegy 1000 fát vágatott ki Budapest területén és még legalább 3000 fa kivágására készül többségében a III. kerületben: a Római-parton és Csillaghegyen.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH)vezetője, Szőke László több ízben tagadta a tervezett fakivágásokat, ami most éppen zajlik. A Párbeszéd képviselője már az első perctől kezdve azt kérdezte az önkormányzattól és a BGYH-tól, hogy hány fa kivágására kerül sor a strand felújításakor és azt a választ kapta a fideszes polgármestertől, hogy nem lesznek fakivágások, amit a fővárosi tulajdonú cég vezetőjének levelével támasztott alá.

A párt sajtóközleménye szerint Szőke úr annak tudatában vezette félre a közvéleményt és a választott képviselőket, hogy nyilván tisztában volt a 246 fa tervezett eltüntetésével. A Párbeszéd követeli az elkezdett fairtás azonnali leállítását és feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt és felszólítja Tarlós Istvánt, hogy bocsássa el a sorozatos hazugságon kapott fővárosi cégvezetőt.

A Párbeszéd - ezen kívül - újra indítja online petícióját a csillaghegyi fák megmentéséért.

Budapest, 2017. március 4.
Béres András, a Párbeszéd III. kerületi önkormányzati képviselője


Az engedélyben 246 fa szerepel, de az önkormányzat szerint csak 124 fát vágnak ki a Csillaghegyi strandon.

Óbuda-Békásmegyer sajtófőnöke az Átlátszó Csillaghegyi stranddal foglalkozó cikke után felháborodott levélben közölte, hogy nem 246 fát vágnak ki a fürdőkomplexum miatt, hanem "csupán" 124-et. Ugyan ők adták ki azt az építési engedélyt, amelynek a tervdokumentációja 246 fa kivágásával számolt, de az építtető később önként csökkentette a mennyiséget.

A lap nemrég számolt be arról, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egy 7 000 négyzetméteres fürdőkomplexumot épít a Csillaghegyi strandon, és a BGYH-tól kapott iratok szerint 246 fát vágnak ki a 3 milliárd forintos beruházás miatt. Február végén ellátogattak az építkezés helyszínére, ahol szemmel láthatóan meg is kezdődött már a fák kivágása, amit még a munkások is megerősítettek az Átlátszó munkatársainak. A BGYH-tól kapott tervdokumentáció szerint a kivágott fák helyett 94-et ültetnek, azok törzsátmérője azonban a kivágottak átmérőjének csupán 25 százalékát teszik ki. RÉSZLETEK >>> 

 


Tisztelt Tarlós István! Emeljen már végre szót a fairtásokkal szemben!

Tisztelt Tarlós István! Emeljen már végre szót a fairtásokkal szemben!

Mióta az Orbán-kormány több lépésben megváltoztatta a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, a kormányzati érdekből megvalósuló beruházások esetében semmilyen jogi vagy intézményes garancia nem érvényesül a fővárosi zöldterületek védelme érdekében. Schmuck Erzsébet nyílt levele Tarlós Istvánnak.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés