Természetvédelmi látogatóközpontok és ökoturizmus

Dr. Klein Ákos

2017. március 21. 8:19

Természetvédelmi látogatóközpontok és ökoturizmus

A természetvédelemmel foglalkozó szakemberek gyakran tartanak önvizsgálatot a tekintetben, hogy a rendszerváltástól folyó környezeti szemléletformálás elérte-e azt a hatást, amit reméltünk tőle. Élesebben fogalmazva elért-e bármilyen valódi társadalmi hatást? Vajon az ökoturisztikai látogatóközpontok, a nemzeti parkos és non-profit bemutatóhelyek, a rengeteg tanösvény és gombamód növő erdei iskolák valóban formálják a szemléletet? Vagy csak szórakoztatnak?

Sokan és régóta ezektől a beruházásoktól várják a környezeti ügyek valódi társadalmi támogatottságát és a természethez fűződő kötődést. 27 év talán már elégséges időtávlat, hogy legalább kétségeinket kérdésekbe öntsük. Különösen akkor, amikor a természetvédelmi pénzeszközök nagyon jelentős hányadát ökoturisztikai beruházásokra folyósítják most, és feltehetően a jövőben is.

MTI: „Fazekas Sándor emlékeztetett: az előző uniós költségvetési ciklusban természetvédelmi fejlesztésekre 38 milliárd forint állt rendelkezésre, amiből egyebek mellett 16 ökoturisztikai létesítmény újult meg, valamint 53 új létesítménnyel gazdagodott az ország. …a következő években mintegy 61,5 milliárd forintot használhatnak fel a nemzeti parkok természetvédelmi célokra. Idén négy nagy beruházás indul: a Kis-Balatonnál, a Dunakanyarban, a Körösvölgyben, illetve a Bükk keleti kapujában látogatóközpontok épülnek, amelyek az érdeklődők, a természetjárók százezreit tudják fogadni.

A természetvédelmi bemutatóhelyek általában két célt szolgálnak: a közönség természetvédelmi ismereteinek és elköteleződésének kialakítását, illetve a védett természeti érték tehermentesítését a valódi látogatás alól. Az első célkitűzés fokmérője lehetne a lakosság elhivatottságának növekménye helyi és országos környezeti ügyekben. Ha hatékonyan folyik az információ átadása és a látogatók megnyerése, akkor már némi türelmetlenséggel kérdezhetjük, hogy miért nincs lenyomata mindennek a lakossági ökológiai szokások és ismeretek terén? Miért nem tiltakoznak tömegek a szabadkereskedelmi egyezmények, a zöldmezős beruházások, a magyar erdők végzetes kiélése ellen?

A második célkitűzés, mármint az érzékeny természeti területek felszabadítása a megnövekvő, sok-sok év alatt a területre csábított turista nyomása alól ismét kérdéseket vet fel. Miért lett annyi turista (nem természetjárók!) a védett turisztikai bemutatóhelyeken? Miért kényszerülnek a nemzeti park igazgatóságok az ökoturizmust a környezeti etika határait súroló szintre pörgetni? Majd miért kell a megnövekedett érdeklődést az eredetileg emblémára tűzött varázslatos élőhely bemutatása helyett drága bemutató épületek falain belül tartani?

A látványos multimédiás eszköztárra épülő bemutatóközpontok végtelenül szórakoztatóak ugyan, de ezektől nem várhatjuk, hogy a természet önértékének felfedezése vagy a valódi természetismeret kialakul a nézőközönségben. Kicsit hasonló mindez ahhoz, mint amikor milliók nézték rendszeresen a Legyen Ön is milliomos műveltségi vetélkedő adásait, mégsem váltak tömegek a műsor hatására műveltté. Valóban elvárhatjuk, hogy egy gimnazista osztálykirándulás 16 évesei a virtuális terepberepülés hatására szeretnek majd bele összes érzékünket millióféleképpen stimuláló, szemmel és füllel sem befogható élővilágunkba? Vagy csak azt várjuk, hogy eljönnek, megnézik a zöld avatart, kifizetik a belépőt, és távoznak annak minden veszélye nélkül, hogy felelősségteljes és kompetens természetféltő polgárrá váljanak?

Ökofilozófiai tétel, hogy kulturális és civilizációs válságra legkevésbé a technológia vívmányai adhatnak választ. Ezt tudva, mégis a régi keretek között gondolkodunk, a forint-milliárdok bűvöletében tervezünk 200 férőhelyes parkolót, évi 20 000 fős látogatószámot, 3600 m2 beépített területet, mobil applikációt, virtuális ökoturizmust. S közben költünk, betont öntünk, acélárut rendelünk, térkövezünk, légkondicionálunk, hozzá napelemet telepítünk; egyszóval pörgetjük a gazdaságot. Serkentjük mindazt, ami alapjaiban vezet ahhoz, hogy környezetvédelemre egyáltalán szükség van.

Nem éppen a környezetvédelmi szakág felelőssége lenne az elsők között hangoztatni, hogy a környezeti és társadalmi problémákat nem infrastruktúra beruházások útján lehet mérsékelni? Nem éppen a nemzeti parkoknak, a civil szervezeteknek és a LIFE programgazdáknak kellene hangosan felvetni, hogy 6 millirád forintnyi ökoturisztikai fejlesztés helyett 6 milliárd forintnyi üzemi mezőgazdasági terület visszavadítása (rewilding the land) szolgálná valóban a kitűzött környezetvédelmi célokat? Nem azt érzik, hogy éppen az ember, a karizma, a példamutatás hiányzik a rendszerből, nem pedig egy új temperált fogadóépület?

Legalább egy kis sajnálkozás suhanjon végig gondolataink között, miközben az ünnepélyes átadóra készülünk, hogy bár ismerjük a helyes irányt, még képtelenek vagyunk letérni a klasszikus indusztriális csapásról.

Ami mindezek ellenére rögtön megtehető, hogy minden új projekten, nemzeti parkos pályázaton és új erdei iskola épületen dolgozó elhivatott környezetvédő jövőbeli terveit egy képzeletbeli ökológiai esküdtszék előtt megméretteti. A kérdés így hangzik: azzal a rengeteg visszafordíthatatlan környezeti károkozással, ami egy beruházás óhatatlan velejárója arányosan közelebb kerülünk-e az ökológiai rendszerváltozáshoz? A válasz nagyon bonyolult, de kíméletlenül keresendő!

Dr. Klein Ákos ökológus

A cikknyitó képen a "Bugac kapuja"  látványterve


Kivéreztetik nemzeti parkjainkat

Kivéreztetik nemzeti parkjainkat

Két lépésben mattot adott az Orbán-kormány a magyarországi nemzeti parkoknak: először költségvetési elvonásokkal rákényszerítette őket, hogy a saját finanszírozásukat az uniós támogatásokra építsék, majd a földalapú és az agrárkörnyezetvédelmi támogatásokat is elvette tőlük, drasztikus, 40 százalékos forráscsökkenést okozva. A példátlan kényszerfogyókúra ellen most közösen tiltakoznak az állami természetvédelem korábbi kulcsszereplői.

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés