Hirdetés

Scott Pruitt, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetője elmondta, hogy Donald Trump kedden eltörli az Obama-adminisztráció 2015-ös Tiszta Energia Tervét (Clean Power Plan).

Scott Pruitt az ABC televíziónak adott interjújában tegnap közölte, hogy megszüntetik Obama „jogszerűtlen”, anti-fosszilis, megújuló energiát támogató intézkedéseit. Trump szándéka Obama Tiszta Energia Tervének eltörlésével az, hogy ismét beindítsa a szénbányászatot, munkahelyeket hozzon létre az érintett vidékeken, illetve hogy csökkentse az áramárat és meglódítsa az amerikai gazdaságot.

Ugyanakkor a XX. századba révedő intézkedés egyszerűen nem veszi figyelembe a megújulók gazdaságélénkítő hatását és az azokhoz kapcsolódó újonnan létesült munkahelyek tízezreit sem. Obama törvényét egyébként azért tekinti jogszerűtlennek Pruitt, mert az intézkedéseket tavaly felfüggesztette egy szövetségi fellebbviteli bíróság, mivel a szénerőművekhez köthető nagyvállalatok és az érintett államok szanaszét pereltek azt.

Az amerikai környezetvédelmi hivatal jelenlegi elnöke is kivette a részét a fosszilis érdeklobbi profitorientált mókájából. Pruitt korábban 13 alkalommal perelte be saját hivatalának intézkedéseit, mert nem „hisz” az ember okozta klímaváltozásban.

Pruitt-tól nem sok jóra lehet számítani a jövőben sem, ugyanis már korábban arról is kifejtette nézeteit, hogy a párizsi egyezmény „rossz üzlet” az Egyesült Államok számára.
 Szembe megy a tényekkel Trump zöld hivatalvezetője
 

A fosszilis Trump sem állíthatja meg a zöld forradalmat

A fosszilis Trump sem állíthatja meg a zöld forradalmat

Kiszivárogtak a Trump-adminisztráció első tervezett ökológiai intézkedései, melyek hamarosan kinyírnák Obama klímapolitikáját. Menesztené az állami alkalmazású klimatológusokat, 30–42 %-kal csökkentené közel 40 zöld program büdzséjét. De a magánszektorra ez nem hat kedvezőtlenül: a befektetők már nem futamodnak meg a zöld gazdaság finanszírozásától. Hiába Trump ígéretei, sötétek a szénágazat kilátásai.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás