A rovat kizárólagos támogatója

Megnyitott az első olyan pláza, ahol kizárólag újrahasznosított termékeket árulnak. Az egyik osztályon leadhatjuk, ami már nem kell, a többi 14 szaküzletben pedig megvehetjük, amire szükségünk van, a bútortól az it-cuccokig.

Az újrahasznosítás már nem csak a lelkes amatőrök, otthoni barkácsolók terepe többé. Svédországban megnyitott a világ első megjavított és újrahasznosított termékeit árusító plázája. A ReTuna Återbruksgalleria magában foglal egy újrahasznosító központot, ahol a látogatók leadhatják azokat a tárgyaikat, amelyekre már nincs szükségük, majd vásárolhatnak valami újat, épületen belül.

A leadott termékeket osztályozzák és a megfelelő műhelybe kerülnek, ahol megjavítják, felújítják azokat. Aztán a pláza tizennégy szaküzletének egyikébe kerülnek, melyek között van bútor, számítógépes felszerelés, játék, ruha, bicikli, de még kertészeti bolt is.

újrahasznosító pláza retuna invigning entre

A pláza amellett, hogy hatékonyan segít a túlzott fogyasztás csökkentésében, a helyi gazdaságot is támogatja: 50 új munkahelyet jelent a szerelők és eladók foglalkoztatása révén, ráadásul a 14 üzlet mellett helyi művészeknek és startupoknak is olcsó ingatlanbérlési lehetőséget kínál.

A piacesprofit szerint a  javítás és újrafelhasználás révén nagyságrendekkel csökkent a helyi önkormányzat által ártalmatlanításra szoruló hulladék mennyisége is, ami további jelentős megtakarítást jelent.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás