A rovat kizárólagos támogatója

Új típusú, korszerűbb odúkra cserélték az elöregedett faodúkat, és számos, költésre alkalmas helyen újonnan kirakott odúk várják az Afrikából már hazaindult szalakótákat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetésével, és többek között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével folytatott „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című Európai Uniós LIFE+ projekt keretében 1000 db, ún. Schwegler odút helyeztek ki a szakemberek a Kiskunsági Nemzeti Park működési területén. Ezek a fabeton odúk sokkal hosszabb élettartammal bírnak, mint az eddig használt, fából készültek, a német gyártó cég 25 év garanciát vállal rájuk.

De van egy másik hasznos előnyük is, a nagyon jó hőszigetelő képesség, amelynek a forró nyári hónapokban nagy jelentősége van. A munkálatok februárban kezdődtek, és bő két hónap alatt sikerült végrehajtani az 1000 új odú kihelyezését, a régiek cseréjét. Az odúk nagyjából fele a területen található idősebb fákra került ki, de jelentős részük lett kihelyezve a területeken húzódó szigetelt villanyoszlopokra is, melyeket a tapasztalatok szerint szívesen elfoglalnak a madarak.

Szalakóta odúk a kiskunsági "élesítés" előttSzalakóta odúk a kiskunsági "élesítés" előtt

Néhány esetben az odúk cseréjekor nappalozó kuvikokat találtak az MME munkatársai a régi odúkban, akik végül néhány perc „bosszankodás” után kipróbálhatták az új típusú odúk kényelmét is. A hagyományosnak tekinthető odúk mellett alkalom nyílt újfajta, úgy nevezett hodályodúk kihelyezésére is több – a Szalakótás Gazda Programba bevont – gazdálkodónál. A hodályodúk kihelyezésénél minden esetben valamilyen nyílt rész, elsősorban gyep felé néző épületrészre kerültek fel az új otthonok.

szalakóta Ampovics Zsolt MME

Jeladós szalakótáink már megkezdték hazaútjukat Dél-Afrikából, ezen a honlapon követhetők figyelemmel.  Reméljük, hamarosan elfoglalják majd új, tartós és biztonságos fészekodúikat!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás