Hirdetés

A holland nagykövet nyitotta meg az I Bike Budapest bringás felvonulást tegnap délután, amin az esős előrejelzések ellenére kb. tízezren gurultak végig. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett örömbringázáson az elavult kerékpárutak korszerűsítése mellett a felújítás előtt álló Lánchíd átjárhatóságának megoldását hangsúlyozták. A szervezők meghirdették az első Bringás Rekord Hetet, amelynek keretében cégek, közösségek, iskolák, hivatalok segítségével szeretnének még több embert kerékpárra ültetni, és kiakasztani a budapesti bicikliszámlálókat.

A budapesti felvonulás, illetve az egész hétvége – Debrecen, Szeged, Székesfehérvár és a többi város megmozdulása – jelzi a bringás közlekedés és élhetőbb városok iránti országos igényt, amit már nem lehet mutatványfejlesztésekkel kielégíteni – írja a Magyar Kerékpárosklub. Az I Bike Budapest facebook oldalán úgy fogalmaznak, hogy „szükség van a régi és elavult bringautak átépítésére, a városi forgalomcsillapításra, a Lánchíd átjárhatóságára, minden korosztály és társadalmi csoport számára vonzó úthálózatra.”

 A Kerékpárosklub budapesti mozgalma nem vár tovább a döntéshozókra, hanem szintet lép: elindítja a Bringás Rekord Hetet, melynek keretében jövő szombatig biciklire szeretnének ültetni mindenkit, aki látott már kerékpárt, ezzel kikényszerítve a halaszthatatlan fejlesztéseket. Várják közösségek, iskolák, hivatalok, cégek, szervezetek csatlakozását, amelyhez – munkahelyi kerékpártárolók telepítésétől a közlekedési oktatásig – szakmai segítséget ad a szervezet. Első lépésként facebook esemény meghirdetésében kérnek segítséget. A kampányt jövőre országossá bővítik. A csatlakozó szervezeteket itt fogják listázni >>>

Bringaemelés I Bike Budapest 2017 VárosligetBringaemelés I Bike Budapest 2017 Városliget

A Magyar Kerékpárosklub célja fővárosi összefogással segítsen elérni, hogy 2030-ban a budapesti közlekedés 10%-át a kerékpárok tegyék ki. Ez a belváros több pontján már megvan, így a fővárosi arány 10%-ra emelkedése a városközpontban ennek sokszorosát jelentheti – mondja a klub. A Bringás Rekord Héthez csatlakozó magánembereket, cégeket, szervezeteket, közösségeket arra bíztatják, hogy a közösségi médiában számoljanak be arról, hogyan kerékpároznak, hogy segítenek új embereket bringára ülni. Ehhez a #bringashet és az #ibikebp hashtageket ajánlják mindenkinek. Állíts be biciklis profilképet – írja az esemény.

Programokat is hirdetnek a hét folyamán, az eredményeket pedig több nyilvánosan elérhető – és a bringás mozgalom által kiharcolt – kerékpárszámláló adatai között figyelik majd. Ezek itt érhetőek el: http://www.eco-public.com/ParcPublic/?id=809 
és http://kerekparosklub.hu/szamlalo

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás