A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu

Tovább folytatódnak a budapesti tömegközlekedésellenes intézkedések, miután ma eltörölték a körúton a villamosokat előnyben részesítő lámpaprogramot is. A változtatás a villamospótlás leple alatt történt, röviddel azután, hogy lejárt az EU felé tett kötelezettségvállalás, így már nem kell visszafizetni az erre kapott uniós támogatást.

Azután, hogy múlt héten a BKK maga nyírta ki egyik legfontosabb buszsávját a Komjádi uszoda előtt, ezen a héten ismét sikerült egy újabb húzással percekkel növelni a budapesten tömegközlekedők eljutási idejét, ezúttal a nagykörúti villamosokat használó több százezer emberét.

Mint Vitézy a Facebookon írta, „az autós közlekedés feltétlen elsőbbségét hirdető, Budapestet “szélsőségesen tömegközlekedés-orientáltnak” tartó döntéshozók által évek óta kritizált intézkedést a vágányzár leple alatt nyomban vissza is csinálták”. Alig több, mint öt év telt el a bevezetés óta, most már nem kell visszafizetni a Brüsszeltől kapott pénzt.

A Vitézy által megosztott posztban az áll, a Nagykörúton a villamoshoz hangolt lámpáknak köszönhetően a zöldhullám a Combinókhoz igazodott, melyet csúcsidőben 3-szor annyi utas használ, mint ahányan akkor a körúton autóznak.

A körúti lámpaváltás ciklusideje 90-ről 60 másodpercre változott az intézkedés hatására, ami azért volt fontos, mert a 4-es, 6-os villamosok 2 percenként közlekednek csúcsforgalomban, de a 90 másodperces ciklusban nem tudtak szabályosan 2 percenként közlekedni, hanem a lámpaváltásoknak kitéve, váltakozva 1,5 és 3 percenként jártak. Ezért a 90 másodperces lámpaciklusban sokkal nagyobb ingadozás volt a villamosok zsúfoltságában, és sokkal egyenetlenebbé vált a követés már csak azáltal is, hogy a villamos a megállóban lekésett egy zöldet. Most ismét ez fog történni.

A villamoshoz hangolt közlekedési rendben ráadásul a villamosok menetideje irányonként 2 percet csökkent, ezáltal ugyanannyi járművel sikerült +7%-kal növelni a kapacitást az egyébként rendszeresen túlzsúfolt nagykörúti villamosokon. Az egyperces lámpaciklusnak köszönhetően a körútra merőleges utcákon is csökkentek a torlódások.

A BKK honlapján még mindig elérhető a villamosbarát lámpaprogram eredményeiről beszámoló poszt, melyből az is kiderül, az uniós adófieztők 44 millió forintot szántak erre a fejlesztésre, amit Tarlós István már akkor is kritizált, és most, hogy letelt az öt év, vissza is csináltak- írta a HVG.

Folytatódik a nagykörúti villamosközlekedés visszafejlesztése

Április 26-ától a Nagykörúton ismét a 2012 előtti, villamosok szempontjából jelentősen hátrányosabb lámpaprogram szabályozza a csomópontokat. A Közlekedő Tömeg a döntést felelőtlennek tartja, mivel az intézkedés óránként 9000 utasnak okoz majd kényelmetlenséget, és mert így a villamosok előnyben részesítésére költött uniós támogatás egy az egyben haszon nélkül lett kidobva az ablakon. Szervezetünk az intézkedés visszavonását szorgalmazza, az alábbiakban pedig tételesen kifejtjük, hogy miért ez a helyes megoldás.


Ha összeadjuk az elmúlt időszak kirívóan tömegközlekedés-, ezáltal városellenes lépéseit (Árpád fejedelem úti kerékpáros buszsáv megszüntetése, nagykörúti lámpaprogram kinyírása, Kolosy téri kameraügy stb.), érdekes összefüggésre bukkanunk. Valahogy az érintett helyszínek szép sorban felfűzhetők egy folytonos tengelyre, amely a Városházától Óbuda északi részéig tart. Hát vajon ki jár ezen a folyosón nap, mint nap? Bizony a főpolgármester, aki egyrészt láthatóan mindent annak rendeltet alá ezen az útvonalon, hogy a szolgálati járművével gyorsan tudjon haladni, másrészt a város többi része láthatóan egyáltalán nem érdekli.
Magyar Közlekedési Klub

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás