A rovat kizárólagos támogatója

A Miniszterelnökséget vezető miniszter belengette, hogy – ha Brüsszel és NAIH is belegyezik – feloldják a Paks 2-vel kapcsolatos szerződések többségének titkosítását. Haldokló piacba tesz 3000 milliárdot a kormány. A jelen helyzetben a Paksról szóló referendum az utolsó esély az országnak.

Lázár János "megunta" a folyamatosan támadó  kormánykritikus sajtót, amely szerint azért kellett titkosítani, mert piszkos ügylet van a háttérben az oroszokkal. A kormány így venné elejét a folyamatos támadásoknak, amiért titkosították az orosz szerződéseket.

A mai kormányinfón Lázár János azt is bejelentette, hogy a Paks2-ről szóló, Oroszországgal kötött megvalósítási szerződés döntő részét nyilvánosságra hozzák, emellett a jövő szerdai kormányülésen áttekintik

a 200 milliárdos Liget projektet: a cél hogy "a Ligetben liget maradjon";
a Magyar Nemzeti Múzeum fejlesztését és a környező tömb rehabilitációját, hogy őrzőhelyből kiállítóhely legyen;
az Iparművészeti Múzeum bővítését és fejlesztését,
a Modern Városok program állását
az élelmiszeripari fejlesztési terveket
a nagy beruházásokat.

A hírrel kapcsolatban az Energiaklub felhívta a figyelmet, hogy ők már 2015 januárjában kezdeményezték a titkosítás felülvizsgálatát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. Az eljárás rá egy évre el is indult, de még nem zárult le. Ki tudja, talán a vizsgálat eredményének menne így elébe a kormány…? Vajon miért éppen most "unták meg"? Azért teljes nyilvánosságra senki se számítson.
 


Haldokló piacba tesz 3000 milliárdot a kormány
 

Hosszas szenvedés és brutális veszteségek után becsődölt a világ egyik legfontosabb atomipari cége, a Westinghouse, és kis híján magával rántotta a Toshibát is. Az amerikai cég összeomlása hatalmas pofon a súlyos gazdasági gondokkal küzdő atomenergia-iparnak, és ezzel még messze nem ért véget a szektor vergődése: a francia Arevát 10 milliárd euróért kell megmentenie a francia államnak, a paksi bővítést vezénylő Roszatom jövője pedig az orosz állam politikai-pénzügyi támogatásától és harmadik világbeli diktátorok szeszélyétől függ. Ami mind azt jelzi, hogy 2017-ben szinte lehetetlen gazdaságosan atomerőművet építeni.

Március elején az Európai Bizottság nagy nehezen rábólintott a minden idők legnagyobb összegű magyarországi beruházásának ígérkező paksi atomerőmű-bővítésre, ami sok minden más mellett azt is jelenti, hogy Magyarország most már nyugodtan elkölthet alsó hangon 3000-3600 milliárd forintot négy új atomreaktorra.  Ennél jóval kisebb publicitást kapott itthon az a nem sokkal későbbi hír, hogy csődvédelmet kért az amerikai Westinghouse atomenergetikai cég, amely egyébként az atomiparban szintén nyakig benne lévő japán Toshiba tulajdona. És hát első látásra tényleg nem sok köze van ennek Pakshoz, hiszen azt eleve az oroszok építik, meg amúgy is kit érdekelnek ezek a távoli országokban zajló céges majrék.

Valójában azonban a Westinghouse csődvédelme és a Toshiba kálváriája nagyon sokat elmond az atomenergia-ipar helyzetéről, és Paks jövőjét illetően is tanulságos. Ugyanis nagyvonalakban arról van szó, hogy az egész atomenergiai ipar döglődik, mivel teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán nem gazdaságos atomerőművet építeni. Ezt pedig messze nem csak a Westinghouse példája jelzi, manapság Finnországtól kezdve Nagy-Britannián át Kínáig elég nehéz olyan atomerőmű-beruházást találni, amely ne ment volna csúnyán félre a költségek és a határidők terén. Az ok pedig elég prózai: minél biztonságosabb egy reaktor, annál drágább. Manapság pedig mindenki minél biztonságosabbat akar, legalábbis a világ nyugati felén; így azonban a végén sem a beruházóknak, se a megrendelőknek nem éri meg az egész hajcihő. 

Mindez pedig jelzés Paksra nézve is: ha a világ legnagyobb és legfejlettebb technológiájú atomcégei a csőd ellen küzdenek, akkor vajon mi lesz hosszabb távon a technológiailag és minden egyéb tekintetben szinte teljesen a külvilágra (azon belül is az oroszokra) utalt magyarországi atomiparral?
 

Folytatás: Titánok bukása


A paksi megállapodás nemzetbiztonsági kockázatai

Csaknem harminc éve már annak, hogy Budapest utcáin tízezrek skandálták az akkor népszerű, de ma is aktuális jelszót: "Népszavazást és demokráciát!". Ők a dunai vízlépcső esztelen terve ellen tiltakoztak és annak leállítását követelték. Népszavazás végül nem volt, de a vízlépcső tervéből kihátrált a hatalom, majd a demokrácia követelésének is kénytelen volt engedni.

Az embernek "déjà vu" érzése van, mert nagyon sok a kézenfekvő párhuzam a dunai vízlépcső és a Paks II. beruházás között. Mindkettő az energiatermelés elavult és kockázatos módja mellett kötelezte el az országot. Akkor is egy észszerűtlen gigaberuházás ellen tiltakoztak, amely az elaggott Kádár-rezsim jelképévé vált. Egy elavult technológiát, környezetpusztítást, az ország alávetettségét jelképezte a dunai vízlépcső terve.

A paksi új nukleáris erőmű építésének terve is sok sebből vérzik: kétséges a megtérülése, aggasztóak a biztonsági kockázatok (ezek az aggodalmak különösen felerősödtek a referenciaként szolgáló novovoronyezsi kísérleti reaktorok súlyos üzemzavara után), ismeretlenek a környezetterhelési következmények, a megállapodást és a kivitelezést övező titkolózás és átláthatatlanság miatt magasak a korrupciós kockázatok. Ezen okok bármelyike önmagában is elég kellene, hogy legyen a tervek alapos felülvizságálatához, ezek együttese pedig azok elvetéséhez. Pedig itt még nem értünk az ellenérvek végéhez: talán a legnyomósabb érv biztonságpolitikai és geostratégiai természetű: Magyarország függetlenségéről, önállóságáról és a világban elfoglalt helyéről szól.
A jelen helyzetben a Paksról szóló referendum az utolsó esély az országnak.

Kapcsolódó anyagok:

Paksi bővítés: ki kit néz hülyének?

Áder újabb kínos lépése Csernobil évfordulóján

Paksi hitel – orosz érdekhálóban Magyarország

Lázár paksi lázálma

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás