Hirdetés

A kockázatelemzés még nem készült el, amikor Tarlós megszavaztatta a mobilgátat. Április 5-én a Fővárosi Közgyűlés döntött a Rómia-part sorsáról: mobil gát épül a parton, ez pedig a jelenlegi természetközeli állapot felszámolását jelenti. A tét több tízezer budapesti létbiztonsága, no meg milliárdok, és a fideszes haverok ingatlanmutyija.

A főpolgármester szerint nem politikai, hanem szakmai döntés született.  Viszont az Átlátszó birtokában lévő tervezői szerződés ennek ellentmond, hiszen abból kiderül, hogy a megbízó pontosan körülírta, hová kerülhet a védmű – ezzel azt is, hogy mi épülhet a Rómain.

A lap kiderítette azt is, hogy a tervező nem készített kockázatelemzést és haváriatervet – vagyis a közgyűlés úgy döntött a mobil gátról, hogy nem volt tisztában annak a kockázataival. Pedig nem jelentéktelen a dolog tétje: egy 2013-as haváriaterv szerint a mobilgát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő, és néhány óra alatt több méteres víz boríthatja Csillaghegy egy részét, Békásmegyert, és a Pók utcai lakótelepet.

Egy hónappal a Fővárosi Közgyűlés döntése előtt, március 8-án kezdtünk levelezgetni az illetékesekkel, hogy megtudjuk, milyen eljárásban választották ki a mobil gát tervezésére a Tér-Team Mérnök Kft-t, illetve hogy megkapjuk a tervezésre vonatkozó szerződést. A közbeszerzésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Főváros szerint az szabályos volt – igaz, a szerződés sem a Közbeszerzési Hatóság adatbázisában, sem a projektet bonyolító Főváros Csatornázási Művek (FCsM) honlapján nem lelhető fel.  Ennél érdekesebb kérdésnek tűnt, hogy pontosan mire kapott megbízást a Tér-Team Kft. A tervező többször is hangsúlyozta, hogy a gátnak többek közt azért kell a partra épülnie, vagyis azért kell felszámolni jelenlegi állapotában a Rómait, mert a megrendelő (az FCsM) által előírt peremfeltételek csak ezt a megoldást teszik lehetővé – már csak ezért is látni akartuk a tervezési megbízást- írta az atlatszo.hu.

A Római ügyével kapcsolatban a főpolgármester úton-útfélen hangoztatta, hogy a szakemberek érveinek kell döntenie ebben a vitában, szó sincs itt valamiféle magán- vagy csoportérdekről. A tervezőnek adott megbízás műszaki leírás fenti pontjából ugyanakkor világosan látszik, hogy valójában a parti telkek tulajdonosainak érdeke volt a prioritás, és csak ez után jöttek a „szakmai szempontok”. Hiszen a megrendelő eleve kizárta, hogy a partéltől távolabb építsék meg a gátat, minél inkább megóvva a Római jelenlegi természetközeli állapotát – igaz, ebben az esetben a parti telkekből kellett volna értékes területeket kisajátítani.

További érdekes részletek az atlatszo.hu-n >>>

 

Kapcsolódó anyagok:

Az ingatlanos lobbi nyert. A Fideszesek kinyírják a Római-partot

Ismerethiányosan döntenek a fővárosi képviselők a Római-part sorsáról

Változtatási tilalmat rendelt el a kerület a Római-parton

Erre jók a római-parti fák. Orbánista milliárdosok mutyija a Római-parton

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás