Hirdetés

Az utolsó hordónyi hulladék is bekerül a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló egyes kamrájába. A 2018-ban megnyíló második kamrában új módszer szerint helyezik majd el a paksi atomerőmű kis- és közepes aktivitású hulladékát, ami 18 milliárd forint megtakarítást jelent.

Ma, azaz ájus 19-én szállítják le az utolsó vasbeton konténert a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló egyes kamrájába. A körülbelül 340 millió éves Mórágyi Gránitformációban létrehozott tárolót 2008 októberében adták át. Az első vasbetonkonténer 2012. december 5-én került végleges helyére. A tárolóban mostanáig 537 konténerben 4833 hordó, kis- és közepes aktivitású atomerőművi eredetű radioaktív hulladékot – védőfelszereléseket, munkaruházatot, üzemterületen elszennyeződött eszközöket – helyeztek el , mondta el Honti Gabriella, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

Az elmúlt közel 4,5 évben nem történt semmilyen, a biztonságot kedvezőtlenül befolyásoló esemény. A tároló működése során a kibocsátás és a környezeti monitoring egyaránt azt mutatja, hogy a tárolóból radioaktív anyag nem került a környezetbe – mondta a kommunikációs vezető.

Már készül a második kamra

A második kamra bányászati kialakítása megtörtént, jelenleg a betonozási munkálatok folynak. A tervek szerint 2018-ban már megkezdődik a kompakt hulladékcsomagok betárolása. A második kamrában új koncepciót alkalmaznak, a betonkonténereket kompakt hulladékcsomagok váltják le. Mostanáig egy vasbetonkonténerbe 9 hordó került, a hordók közti üres teret cementpéppel töltötték ki. A jövőben egy acél konténerben 4 hordót helyeznek el és a hordók közti üres teret folyékony radioaktív hulladékkal kevert cementpéppel töltik ki. A vasbeton konténer szerepét egy vasbetonmedence veszi át, a tárolókamra falát és alapzatát vastagon kibetonozva egy medencét alakítanak ki. A vasbetonmedence közel száz méter hosszú, 8 méter széles, 6,5 méter mélységű. A kompakt hulladékcsomagok már készen érkeznek az atomerőműből Bátaapátiba. Az új tárolási koncepcióval költségcsökkentés érhető el, ez a számítások szerint 18 milliárd forint.

A bátaapáti tároló számokban

A föld alatti vágatrendszer teljes hossza közel 6 kilométer, a lejtős aknák párhuzamosan vezetnek a föld alá, 1,7 kilométer hosszan, 10 százalékos lejtéssel. A tároló legmélyebb pontja körülbelül 250 méterre van a felszín alatt. A tároló itt éppen a Balti-tenger szintjén van. A tároló végleges befogadóképessége a tervek szerint 40 ezer köbméter, ez elegendő a jelenlegi 4 blokk teljes üzemidejére és a leszereléskor keletkező hulladék befogadására is.

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás