Hirdetés

Idén az oszkar.com telekocsi-szervező honlapot megalkotó és mai napig működtető Gyürüs Máté és Prácser Attila kapta a Radó Dezső Díjat, amelyet négy évvel ezelőtt alapított a Levegő Munkacsoport és a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja (NLV). A díjat olyan hazai szakemberek kapják, akik kiemelkedő eredményeket értek el a szállítás okozta környezetszennyezés csökkentésében.

Gyürüs Máté és Prácser Attila éppen tíz éve, 2007-ben indította útjára az Oszkár telekocsi-szervező honlapot, az oszkar.com-ot. Az ötlettel azon nyomban első díjat nyertek a Tudományos Diákköri Konferencián mint a BME végzős közlekedésmérnök-hallgatói, tanítványai Bóna Krisztiánnak, aki az első díjazottja volt a Radó Dezső Díjnak!
Az Oszkár első célközönsége egyetemistákból állt. Az azóta eltelt tíz év alatt sokat fejlődött az oldal. Tavaly év végén már négyszázezer regisztrált tagja volt az oszkárosok közösségének, és hetente átlagosan húszezer közös utazás valósul meg hazai és nemzetközi viszonylatokon. Az utak szerepe már nem csak a költségcsökkentés, hanem a közösségépítés is. Diákokból és heti rendszerességgel hivatási célból ingázókból verbuválódott törzsközönsége – rendszeres utasa, sofőrje – is van már az Oszkárnak. Az eNet tavalyi, a felnőtt internetezők között reprezentatív közösségi gazdaságkutatása válaszadóinak nyolc százaléka utazik Oszkárral, és az ismertsége eléri ebben a körben a 43 százalékot. 

Gyürüs Máté és Prácser Attila lelkesedése és kitartása az alapítás óta eltelt tíz év alatt sok millió kilométer autóval megtett útnak felezte-harmadolta meg az egy utasra eső károsanyag-kibocsátását. Lukács András azt kifejezte azt a reményét, hogy ez a csodás eredmény azt is megalapozhatja, hogy az elkövetkező években a telekocsizás Budapest napi több százezres agglomerációs személygépkocsi-forgalmából is kivon pár tízezret. Ezzel ugyanis látványosan csökkenteni lehetne a dugókat, ami a teherfuvarozóknak is alapvető érdeke.

A 2017. évi Radó Dezső Díjat Sümegen, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek (NLV) 11. Országos és 6. Nemzetközi Konferenciájának mintegy 300 résztvevője előtt adta át Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Szabó Zoltán, az NLV elnöke. Lukács András egy ötvenezer forintos Környezettudatossági különdíjat is átadott a diákoknak meghirdetett 2017. évi Logisztikai Csapatbajnokság egyik indulójának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló Last Mile csapatnak.

A Levegő Munkacsoport honlapján elérhetőek a korábbi Radó Dezső Díjazottak:  2013-ban,   2014-ben,     2015-ben és 2016-ban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás