A rovat kizárólagos támogatója

Közösségi megoldásokat keresett a klímaváltozás problémájára az Éghajlatvédelmi Szövetség, amely 2017-ben immár negyedszer hirdette meg KlímaSztár programját. A zsűri egyhangú döntésével a díjat 5 pályázó – Egyházasfalu, Kunsziget, Őriszentpéter, Szekszárd települések és Wekerletelep közössége – nyerte el.

A díjakat a Soproni Egyetem Ligneum látogatóközpontjában tegnap vették át A díjazott településeket az Éghajlatvédelmi Szövetség kiadványban mutatja be.   Lajtmann Csaba az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke foglalta össze a KlímaSztár 2017 programot:

A szakminisztérium Zöld Forrásának támogatása idén negyedik alkalommal tette lehetővé a felhívás meghirdetését. Az évek folyamán nem változott az alapcél, mely egybeesik az Éghajlatvédelmi Szövetség egyik alapvetésével, melyben arra igyekszik rámutatni, hogy a helyi folyamatoknak, fejlesztéseknek fontos és megkerülhetetlen szerepe van az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A díjazott öt település és közösség – Egyházasfalu, Kunsziget, Őriszentpéter, Szekszárd települések és Wekerletelep közössége – egyaránt olyan követhető mintát állít más települések elé, melyek valódi helyi megoldások a változás folyamatában, legyen szó az alkalmazkodásról és-vagy a szén-dioxid kibocsátásának a csökkentésről.

A pályamunkákat 5 fős zsűri bírálta el, a munkában közreműködött a támogató Földművelésügyi Minisztérium, az NFM Klímapolitikai Főosztályának képviselője, két fő a 2015-ben díjazott közösségek részéről és Laki György kajárpéci polgármester, az Éghajlatvédelmi Szövetség alelnöke. A zsűri nevében az értékelést Rózsahegyi Péter mutatta be, aki a 2015-ben díjazott Rákosligetet képviselte a zsűriben:
– Idén is több szempontot vettünk figyelembe a pályaművek értékelésénél és a döntésünket egyetértésben hoztuk meg. A díjazott pályázatok mindegyikére jellemző, hogy a helyi társadalmi részvétel nemcsak egy megvalósult fejlesztés kötelezően megvalósítandó eleme. A települési közösségi megoldásokban a helyben lakók nemcsak passzív élvezői a megvalósult fejlesztéseknek, hanem azokban maguk is aktívan részt vettek. A mostani pályázatok többsége arra is jó példát ad, hogy szerényebb finanszírozással is lehetnek életképesek a helyi adottságokat jól felhasználó, innovatív kezdeményezések, ha valóban az érintett közösségek együttműködésében hajtják végre.


Fényképes beszámoló a díjátadó rendezvényről >>>

A KlímaSztár 2017 díjaival kapcsolatban Sándor József Péter „Alkotász" örömmel mondta el, hogy szeret az Éghajlatvédelmi Szövetséggel együtt dolgozni, hiszen a fenntarthatóság szellemisége tőle sem áll messze, és ezt az eszmét ismét sikerült megjeleníteni a felhívás díjaiban is, hiszen a díjak üvegrésze bontott lakótelepi ablakokból, míg a talpazata korábban szőlőkordonként szolgált akácoszlopból készült. Zárásként Lajtmann Csaba elmondta, hasonlóan a korábbi felhívások díjazottaihoz az öt települést 2017-ban nevezik az Climate Star európai felhívására, és bíznak benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egy vagy két pályázó az európai díjat is elnyeri 2018-ban. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás