A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Oroszországnak 5,5 millió eurót (1,7 milliárd forint) kell fizetnie Hollandiának kártérítés címén a 2013-ban Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó miatt, mondta ki tegnapi döntésében a nemzetközi választott bíróság.

A döntőbíróság már 2015-ben megállapította Oroszország felelősségét az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján, és kötelezte Moszkvát, hogy kamatostul fizesse meg az Arctic Sunrise nevű hajónak és harmincfős legénységének okozott anyagi és erkölcsi károkat. A mostani döntés a kártérítés mértékét határozta meg. Oroszország elutasította, hogy részt vegyen az eljárásban, sőt a hajó ügyében született korábbi nyugati és nemzetközi bírósági döntéseket is figyelmen kívül hagyta.

A Greenpeace 28 tagja és két fotósa 2013 szeptemberében az orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakozott a Barents-tenger Pecsora-öblében található orosz Prirazlomnaja fúrótoronynál. A hajót az orosz hatóságok lefoglalták, és a murmanszki kikötőbe szállították.

A hajó legénységét és az aktivistákat az orosz hatóságok előbb kalózkodással vádolták meg, amit garázdaságra enyhítettek. Később óvadék fejében szabadlábra helyezték őket, de az országot nem hagyhatták el. 2013 decemberében, az orosz alkotmány elfogadásának huszadik évfordulója alkalmából végül elnöki amnesztiában részesültek, az eljárást felfüggesztették ellenük.

Az Arctic Sunrise nevű jégtörőt az orosz hatóságok 2014 nyaráig őrizték Murmanszkban, s csak 2014. augusztus 9-én térhetett vissza a holland felségvizekre.
Részletek a Greenpeace sajtóközleményében >>>

Az oroszok szabadon engedik a Greenpeace hajóját

Az oroszok szabadon engedik a Greenpeace hajóját

Az Orosz Nyomozóbizottság értesítette a Greenpeace Internationalt, hogy 2014. június 6-án megsemmisítette az Arctic Sunrise letartóztatásáról szóló rendeletét. A hajó tavaly szeptemberben Murmanszkban került orosz fogságba, amikor harminc nemzetközi aktivista az északi-sarkvidéki olajfúrások ellen tiltakozott.

A Greenpeace, bár pozitívan értékeli a fejleményt, továbbra is hansúlyozza, hogy a hajó letartóztatása a nemzetközi törvények értelmében illegális volt az orosz hatóságok részéről.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás