Hirdetés

A VW-t szállító Porsche Hungária, a Mercedes-Benzt ajánló Pappas és a Nissannal jelentkező Gablini nyert a 2,5 milliárdos központi eautó-beszerzésen. Orbán Viktor lelkesedése ellenére az állami szervek húzódoznak a még mindig csak kísérletinek tekinthető közlekedési mód alkalmazásától.

A Porsche Hungária, a Pappas Auto és a Gablini nyerte meg a magyar állam rekordmértékű, 2,5 milliárdos keretösszegű elektromosautó-kiírását – bogarászható ki az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) honlapjának bugyraiból. Öt különböző autótípust igényeltek. 800 millió forint keretösszegig 2,65 méter tengelytáv alatt, félmilliárd forintig efelett a „közép 5. kategóriába” tartozó gépjárműveket vártak, szintén félmilliárdot ígértek a „közép 6.” kategóriásokra, 200 milliót 2. kategóriás egyterűekre és félmilliárdot 3. kategóriás kishaszongépjárművekre. Az első, legnagyobb pályázatot a Porsche Hungária nyerte meg, darabonként nettó 9,5 millióval. A teljes keretbe ebből 84 elektromos autó fér be. Az eredményösszegzés nem tért ki a típusra és lapunk megkeresésére tegnap lapzártánkig a KEF nem reagált, a Porsche Hungária pedig elzárkózott a nyilatkozattételtől. Mindazonáltal szakértők szerint az autókereskedő Volkswagen e-Golfot ajánl.

A második típust a Pappas Auto szállíthatja, darabonként 10,7 millióért, amiből számításunk szerint legfeljebb 46 jön ki. A piac szerint a Pappas egy Mercedes-Benz B-osztályos járművet kínál: ennek listaára 12,3 millió. A fennmaradó három kiírást a Gablini hozta el. A hármas számú, félmilliárdos kiírás már elérhető keretszerződése szerint e kategóriában Nissan Leaf Visia 30kW-t értékesítenek, darabonként mintegy 8,5 millióért; a keret alapján legfeljebb 58-at. Lapunk megkeresésére Gablini Gábor cégtulajdonos – a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége elnöke – megerősítette: a többi kiíráson is Nissanokkal indultak. Ez számításunk szerint legfeljebb 20 darab, egyenként 9,6 milliót kóstáló egyterűt és maximum 53 darab, egyenként 9,3 millióba kerülő kishaszongépjárművet jelent. Lapunkat a gyártóhoz irányította, ahonnan nem kaptunk visszajelzést.

A kiírás több furcsasággal terhelt.

Orbán Viktor kormányfő két éve adott utasítást az elektromos gépjárművek hazai elterjesztésére, a megvalósítást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterre bízva. Az egyelőre főképp a gazdag államokban használatos, kísérleti közlekedési módot a kabinet állítólag a Paksi Atomerőmű bővítése miatt szorgalmazza, szakmailag meglehetős ingatag elképzeléseik szerint ily módon mesterséges igényt támasztva az éjjel termelt atomáramnak. Ez leginkább sajtótájékoztatókban, valamint különféle adó- és egyéb kedvezményekben nyilvánul meg. Ráadásul az állam ma már másfélmilliót hozzácsap a vételárhoz. A viszonylagosan magas ár, a megfizethető típusok szűk skálája, az egy töltéssel megtehető, legfeljebb száz-kétszáz kilométer és a közúti töltők gyér száma miatt ugyanakkor mindeddig nem következett be forgalomugrás.

Nikoletti Antal, a nemzetgazdasági tárca illetékes államtitkár-helyettese áprilisi tájékoztatása szerint addig kevesebb mint ezer tisztán elektromos hajtású autót tartottak nyilván. Ráadásul az elkövetkező 4-5 évben maga se számít keresletrobbanásra. Ha tehát a mostani pályázat alapján számítható mintegy 260 állami elektromos autó valóban utcára kerül, akkor a hazai e-hajtású gépjárművek jelentős hányadát az állam tulajdonolja és üzemelteti majd, közpénzből – ráadásul e célra uniós forrás is igénybe vehető. A nagy médiafelhajtáshoz és ahhoz képest, hogy Orbán Viktor egyelőre két kezén megszámolhatja, hány állami e-autó fut ma a hazai utakon, az ezt nagyságrendekkel megdobó állami beszerzést finoman szólva nem verték nagydobra- írta a Népszava, ahol további információk olvashatók.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás