Botrányt csinált az Illatos úti telepen tárolt vegyianyagok miatt, nemrég pedig a Tiszába ugrott, hogy megmutassa, élhetetlen a folyó a bele ömlő mocsoktól. Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi szakszóvivője, önkormányzati képviselő arról, hogy miért nem lehet az államra számítani környezetvédelmi ügyekben, kihez fordulhatnak az állampolgárok, ha úgy érzik, segítségre van szükségük. A kettősmérce interjúja.
Kettős Mérce: Önkormányzati képviselő a Ferencvárosban, de harcol a Tiszáért is, a legújabb ügye pedig már a Dunához köti. Nem ellentmondás ez?
Baranyi Krisztina: Véletlen, hogy így alakult a politikai munkám. Önkormányzati képviselő vagyok, de az sem túl régóta. Amikor bekerültem a lakóhelyem képviselő testületébe, elsőként engem is érdeklő helyi ügyekkel kezdtem foglalkozni, önkormányzati szinten. Megkeresik az embert a helyi lakosok a problémáikkal, gondjaikkal, és a személyes ügyeket kivéve mindent meg tudna oldani egy önkormányzat, amivel hozzá fordulnak. Ezt a vonalat én a mai napig viszem, de ez nem egy hálás politikai munka.
KM: Miért nem az?
BK: Mert eredményt elérni nagyon nehéz egy olyan politikai közegben, ahol ekkora túlsúlyban van a kormányzó oldal, és az ellenzék képviselői sincsenek „rajta” az ilyen ügyeken. Gyakorlatilag elmagányosodva végzi az ember ezt a fajta munkát. Én nagyon szeretem csinálni, mert azért vannak eredményeim. De ennek két útja van: vagy kikényszerítem a megoldást a nyilvánosság erejével, ami csak akkor működik, ha elér egy ingerküszöböt az ügy, és olyasmiről van szó, ami másokat is érint. Vagy megpróbálom „hátulról”, a hivatalon, intézményeken keresztül, a nagyon jószándékú szakemberek segítségével megoldani a problémákat, gyakorlatilag úgy, hogy a kerületvezetés erről nem tud, vagy „csak” azt nem tudja, hogy én kezdeményezem a megoldást.
KM: Azért az elég ijesztő, hogy már csak a nyilvánosságban vagy a kerülő útban lehet bízni, nem? Azt gondolnám, hogy az állam és az önkormányzatok is úgy működnek, hogy az állampolgárok problémáit képesek legyenek megoldani.
BK: Valóban nagyon elkeserítő. 2010 óta a helyi önkormányzati rendszer kiüresedett, az önkormányzatok közfunkciókban betöltött szerepe, költségvetésből való részesedése és mérete, szervezeti kapacitásai teljesen leépültek, saját forrásaik minimálisak.
A jelenlegi politikai hangulat romboló hatására pedig mondok egy nagyon egyszerű példát, amiből érzékelni lehet, hogy miről is van szó. Érzékeny vagyok a zöld témákra, így a klímaváltozásra is. Tavaly érzékeltem, amit nyilván mindenki más is, hogy egyre hosszabban tart a nyári forróság, a városi hőszigetek miatt, ahol megrekedt a meleg, egyre elviselhetetlenebbek a nagyvárosi mindennapok. Kisgyerekes szülőként végigjárva a kerület játszótereit azt láttam, és fordultak is hozzám ezzel más szülők is, hogy nagyon kevés az árnyék a játszótereken, ezért nyáron nem tudják használni őket, mert hőgutát kapnak a gyerekek.
KM: Marad az, hogy este megyünk le a gyerekkel az utcára?
BK: Igen, de ez meg nehezen megoldható apró gyerekekkel, akik olyankor már álmosak, nyűgösek. Szóval egy egyszerű előterjesztéssel javasoltam az önkormányzatnak, hogy a leginkább érintett helyeken szereljenek fel napvitorlákat a játszóterek fölé. Ez egy pár százezer forintos költség lett volna játszóterenként. Így már tavaly orvosolni lehetett volna a problémát, az egyébként uniós pénzekből épült szuper játszótereket lehetett volna használni a forró napokon is.
KM: És nem ez történt?
BK: Nem. Látszott, hogy alig tudták, hogy kerüljék ki a kérdést, leszavazni meg nem merték. Végül úgy oldották meg, hogy azt mondták, nekem nincs koncepcióm, egy ilyen beruházás előtt felméréseket kell végezni, hogy a kerület játszóterein mire van szükség, hogy milyen állapotban vannak, és ezzel levették a napirendről az előterjesztést. Én meg kaptam egy felmérést a végén, ami egy excel-táblázat volt, hogy A oszlop: van árnyék, B oszlop: nincs árnyék. Ez volt a felmérés.
Folytatás: A játszótereket meg nem lehet használni…
