Kazahsztán vadon élő tigrist akar

2017. szeptember 9. 7:43

Kazahsztán vadon élő tigrist akar

Az asztanai Expo 2017-en kötött együttműködési megállapodást Kazahsztán és a WWF, melynek értelmében csaknem 70 évvel kiirtása után újra meghonosítják a vadon élő tigrist Kazahsztánban.

A WWF 10 millió dollárral segíti majd a tigris visszatelepítését a közép-ázsiai országba, amely a világon elsőként hajt végre ilyen projektet, ez azonban a terep előkészítése miatt évekig fog tartani. Bár Kazahsztánban, a világ kilencedik legnagyobb területű országában nincsenek a tigrisek fő életterének számító sűrű erdők, a nagy tavak körüli kiterjedt nádasok a magas növényzet miatt azonban hasonlóan jó élőhelyet nyújtanak a nagymacskáknak. Ennek megfelelően a nagymacskák számára egy gyéren lakott területen, a Balhas-tó mentén, az Ili folyó torkolatánál alakítanak ki rezervátumot, ahol első lépésben felhagynak a földműveléssel és az állattenyésztéssel, majd megnövelik a zsákmányállatok, köztük a szarvasok állományát.

Közép-Ázsiában röviddel a második világháború után ejtették el az utolsó tigriseket, a faj kihalását pedig többek közt az is felgyorsította, hogy a szovjet időkben erőltették az öntözést és a mezőgazdaság gépesítését, ami szűkítette az állat természetes élőhelyét. Kazahsztánban korábban a kaszpi tigris volt megtalálható, most azonban ehelyett a szibériai, más néven amuri tigrist honosítják majd meg az országban.

A kazahsztáni projekt része annak a 2010-ben indított Tx2 programnak, amelynek keretein belül 2022-ig megkétszereznék a vadon élő tigrisek számát. A kiindulási évben 3200 körülire tették a vadon élő tigrisek számát a világon, 2016-ra azonban a ritka ragadozó védelmére Indiában, Kínában, Nepálban és Oroszországban tett intézkedések eredményeként 3900 körülire emelkedett ez a szám- írta az MTI.

  •  
  •  

    Végre nőtt a szabad tigrisek száma

    Végre nőtt a szabad tigrisek száma

    A WWF Delhiben, a Nemzetközi Tigris Fórumon (Global Tiger Forum) hozta nyilvánosságra, hogy hosszú évek óta először nőtt a szabadon élő tigrisek száma. A jelenleg becsült 3890 példány jelentős elmozdulást jelent a 2010-ben becsült 3200-tól, de további előrelépésre van szükség.
    A 2016 áprilisában kihirdetett, közel 3900 példányról számot adó létszámbecslés a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listájának tigriseket érintő adatait frissíti azokkal az új számadatokkal, amelyek a Világszövetség vizsgálatát követően életbe léptetett, nemzeti szintű felmérésekből származnak. Eszerint jelentős elmozdulás tapasztalható a 2010-ben 3200 példányra becsült értéktől. Ez nagyrészt az Indiában, Oroszországban, Nepálban és Bhutánban élő tigrisek gyarapodó tendenciákat mutató állományaival, a faj- és élőhelyvédelmi törekvések sikerével és a pontosabb adatgyűjtési módszerekkel magyarázható.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés