A rovat kizárólagos támogatója

A kertes házban élőknek nem árt tisztában lennie az új tűzvédelmi szabályokkal. Az előírás szerint ugyanis már tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. A szabályt megszegők akár milliós bírságra is számíthatnak.

Rengetegen töltik az őszi napokat a természetben, járják az erdőket, mezőket; míg másoknál a kerti munkák kerülnek előtérbe. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor a családok gyakran tüzet is raknak, legyen szó egy kis bográcsozásról, grillezésről, vagy a kerti hulladék elégetéséről. Nem árt azonban tisztában lenni a tűzvédelmi szabályokkal, hiszen jelenleg az egész ország területén tilalom van érvényben, de a kertekben sem szabad ám nyakra-főre égetni. Aki a szabályokat megszegi, nagyon komoly bírságra is számíthat.

A pénzcentrum összeszedte, hogy mit kell szem előtt tartanunk!

Kirándulók, figyelem!
A földművelésügyi miniszter még június 20-án rendelt el tűzgyújtási tilalmat az ország teljes területére, amelyet a mai napig nem oldottak fel. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a hazai erdőkben, az azokban kijelölt tűzrakó helyeken, és a közút- és vasút menti fásításokban (beleértve parlag és gazégetést) is TILOS tüzet rakni! Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. Mint arra korábban a Földművelésügyi Minisztérium felhívta a figyelmet, arra kérik az erdőben kirándulókat, a mezőgazdasági területeken dolgozókat, valamint a közúton és vasúton utazókat, hogy az erdőtüzek megelőzése érdekében járjanak el körültekintően, égő cigarettát ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.

A kertben is csak óvatosan!
Bő két és fél éve, 2015. március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg, többek között a kertes ház, és telektulajdonosokra vonatkozóan is. A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy, az élet és értékvédelem jegyében, a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése TILOS!

Pontosabban égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet. Külterületen be kell jelenteni! A külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal. A kérelmet, melynek díja alkalmanként 3 ezer forint, legkésőbb a tervezett égetés időpontja előtti 10. napon lehet benyújtani; a hatóságnak pedig 5 napja van annak elbírálására.
A kérvényben szerepelnie kell az égetés pontos földrajzi koordinátáinak; kezdési és befejezési időpontjának; az égetést végző, valamint felügyelő személyek nevének, illetve lakcímének, továbbá telefonszámuknak is.

Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni.
Ilyen helyi előírás lehet például: Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.
Az égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban (pl.: pénteken 15 órától 20 óráig) történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.
Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).
A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

A legtöbb helyi szabályozásban közös pont, hogy a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól egy rendelet sem ad felmentést. Viszont se a helyi szabályok, se az általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.
A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti! A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult.
A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól. Akár erdőben, akár a kertben… Na persze abban az esetben is megvannak a biztonsági tudnivalók, ha épp nincs a hazai erdőkben tűzgyújtási tilalom, vagy a helyi előírások lehetővé teszik a kerti égetést.

A tűzesetek megelőzése érdekében a Katasztrógavédelem azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjunk elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudjuk az égést.
Baj esetén pedig, illetve ha a szabadban tüzet észlelünk, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás