A rovat kizárólagos támogatója

A Paks-ügyi miniszter nyitotta meg a Debreceni Egyetem tanévét Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a DE tanévnyitó szenátusi ülésén. Süli János az olcsó atomalapú villamos energiával érvelt, pedig már ma olcsóbb nála a napenergiás áram/beruházás.

, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a Parlamentben május 8-án.Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Süli János szerint az a tény, hogy beruházás 40 százaléka hazai beszállítók közreműködésével valósul meg, az egész magyar gazdaságnak jelent lehetőséget, a fejlesztés eredményeként pedig 60 éven át jut olcsó villamos energiához az ország. (Pár napja még azt mondta, „a kormánynak nem lesz beleszólása abba, hogy milyen vállalatok építik majd Paks II.-t”, ez majd az orosz állami cég, a Roszatom dolga és felelőssége lesz.) A miniszter az egyetem új, első évfolyamos hallgatóit köszöntve azt mondta, közöttük ülnek a jövő döntéshozói, de azért, hogy milyen lesz ez az ország a jövőben, az ő generációja is felelős: ha ma sikerül munkahelyeket teremteni, ha fellépünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is tudunk olcsón villamos energiát előállítani, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság.
Középen Áder János köztársasági elnök, a balján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Süli János, Paks polgármestere, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelõs tárca nélküli miniszter a Sándor-palotáKözépen Áder János köztársasági elnök, a balján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Süli János, Paks polgármestere, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelõs tárca nélküli miniszter a Sándor-palotá

Süli arról is beszélt, hogy 250 ezer hallgató tanul az ország felsőoktatási intézményeiben, közülük 30 ezren a Debreceni Egyetemen, ami az ország egyik kiemelt kutatóegyeteme. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora tanévnyitó beszédében beszélt az egyetemnek a gazdaságfejlesztés érdekében kötött nemzetközi szerződéseire, kiemelve többek között az amerikai General Electric-kel és az orosz Roszatommal kötött megállapodást.

A Roszatomról azt mondta, hogy az hozzájárul a debreceni műszaki képzés, benne a vegyész-, a villamosmérnöki és a gépészmérnöki képzés fejlesztéséhez, de a paksi erőmű bővítésével összefüggésben a hamarosan megkezdődő atomenergetikai-mérnök képzéshez is.

(Az egyetem azzal az indoklással választotta díszpolgárrá Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.) Szilvássy arról is beszélt, hogy Debrecenben gyárak épülnek vagy kizárólagos vagy többségi magyar tulajdonban, így biztosan lesz munkahely a városban a jövőben is.

Kapcsolódó anyagok:

Atomi behódolás Putyinnak

2018 januárban megindul az építkezés Pakson

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás