A rovat kizárólagos támogatója

2 évvel a dízelbotrány kirobbanása után jelent meg az az összefoglaló tanulmány, amely bemutatja: a dízelautók nemcsak a levegőt szennyezik jobban, de az éghajlatra is károsabbak, mint a benzinesek. Évente mintegy 68 000 európai polgár fizet az életével egy elhibázott döntés miatt.

Levegő Munkacsoport is tagja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetségnek, mely friss tanulmányában megállapítja: egy átlagos dízelautó a gyártásától a roncstelepre kerülésig 3,65 tonna széndioxiddal többet ereszt a légkörbe, mint egy hasonló teljesítményű benzines. Ennek okait a gázolajelőállítás nagyobb energiaigényében, valamint abban kereshetjük, hogy a dízelautókban több az anyag és többet futnak, mint a benzines autók. Megdőlt tehát az autógyárak évtizedek óta hangoztatott érve a dízelek mellett, miszerint kevésbé járulnak hozzá a globális hőmérséklet emelkedéséhez, mint a benzines gépkocsik. Ráadásul egy dízelhajtású gépkocsi akár félmillió forinttal is többe kerülhet, mint a hasonló teljesítményű benzines. A széles körben elérhető benzines hibrid pedig ugyanazon az áron 20-25 százalékkal is kevesebb széndioxidot bocsáthat ki, mint egy dízelautó.

  Dízel: egy dicstelen történet dióhéjban (484 KB pdf.)

Évente mintegy 68 000 európai polgár fizet az életével egy elhibázott döntés miatt, amely a dízelautóknak biztosított előnyt hosszú évekig éghajlatvédelmi érvekre hivatkozva – és amiatt is, hogy a hatóságok nem szereztek érvényt a kipufogógáz nitrogéndioxid-tartalmát korlátozó jogszabálynak, és így azok akár negyvenszer többet is kibocsáthatnak ebből a súlyos egészségkárosító gázból, mint amit a jogszabály megenged.

„Szerencsére van megoldás ezekre a problémákra” – jelentette ki Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse. – „Elő kell segíteni, hogy az emberek környezetkímélőbb módokon közlekedjenek. Ennek érdekében mielőbb szükséges a használat- és szennyezés-arányos útdíj bevezetése, az autók kibocsátásának ellenőrzése a közúti forgalomban, valamint a tisztább járművek elterjedésének elősegítése. A megoldásban fontos szerepet játszik az áttérés a villanyhajtásra. A villanyhajtás mindenképpen elterjed, de nem mindegy, hogy két-három, vagy hat évtized alatt. A folyamat felgyorsítása mindenkinek érdeke, az európai autóiparnak is, hiszen a fennmaradása múlik azon, hogy sikerül-e időben váltania. Mert ha nem, akkor az amerikaiak és a kínaiak kiszorítják őket a piacról.”

A T&E arra is felhívja a figyelmet, hogy össz-európai fellépés szükséges, nehogy a Nyugat-Európából kiszoruló dízelek a közép- és kelet-európai országokat árasszák el, amivel nem megoldanák, csak másokra tolnák át a környezeti problémákat.

Magyar nyelvű összefoglaló a T&E tanulmányáról

A T&E teljes tanulmánya angolul

A T&E sajtóközleménye angolul

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás