Hirdetés

Hulladékfeldolgozóba került a Duna Aréna lelátójának egy része. Kamionokkal szállították a lebontott szerkezet fémelemeit az Inter-Metal csepeli telephelyére. Fürjes Balázs kormánybiztos augusztusban még százszázalékos újrafelhasználást ígért.

Ha azt hitte, már nem lehet tovább fokozni a több mint nettó 43 milliárd forintból felépült, de az esőtől olykor beázó Duna Aréna körüli káoszt, tévedett. Már javában zajlik az épület ideiglenes szerkezetének visszabontása, a beígért százszázalékos újrafelhasználás helyett azonban az elemek egy része a csepeli hulladékfeldolgozóban kötöttek ki. Más részek pedig – a Zoom.hu információja szerint – ahhoz a német céghez kerülnek vissza, amelytől azokat bérbe vették.

Parkolóházakat ígértek minden elemből

A Duna Arénát végleges állapotában hatezer férőhelyes lelátókkal tervezték. Csak a vizes-vb idejére építettek hozzá ideiglenes lelátókat, hogy a versenyek alatt 12 ezren férjenek el a létesítményben. Igaz, jövőre junior műúszó-világbajnokságot, 2019-ben junior úszó-világbajnokságot, 2020-ban vizes Európa-bajnokságot, 2024-ben pedig a rövidpályás vb-t rendezünk, de Fürjes Balázs azzal érvelt, azokra a versenyekre nem kell 12 ezer ülőhely. A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szavaiból az is kiderült, hogy kibővített állapotában befűthetetlen lenne az épület, amelyet egyébként a Garancsi István többségi tulajdonában lévő Market Zrt. épített fel.

A kormánybiztos augusztus elején a Magyar Időknek azt is mondta, hogy egyetlen forint sem vész kárba, hiszen az ideiglenes szerkezetek százszázalékos újrafelhasználását tervezik. „Az elemeket a Hungexpo területére visszük, ahol P+R parkolóház épül a segítségükkel.” Ezzel szemben az elemek egy része szombaton a Hungexpo helyett Csepelen, az Inter-Metal fémhulladék-feldolgozó cég telephelyén kötött ki.A Duna Aréna mellett alig két óra alatt pakolták meg azt a két kamiont, amelyek aztán elszállították az ócskavasat. Információink szerint olyan speciális és egyébként meglehetősen drága elemek kerültek a kukába, amelyeket az állványokhoz tudtak kapcsolni.

Az állami közbeszerzések között nem találtunk arra utalást, hogy a Duna Arénával kapcsolatban megbízták volna az Inter-Metal Recycling Kft.-t. Valószínűleg az úszópalota kivitelezőjével, a Markettel szerződhettek alvállalkozóként. Az Inter-Metal 1997-ben alakult cég, amelynek tavaly közel 16 milliárd forintos árbevétele volt.

És valószínűleg nem csak a szombaton elszállított részek végzik majd így. Az Aréna környékén most legalább akkora a káosz, mint a vb előtt: számolatlanul hevernek mindenütt a kitépett fémelemek, az egymásra pakolt és elszállításra váró , a sétányra a bontás miatt pedig egyáltalán nem lehet bejutni, de a munkagépek miatt a futók is jobban teszik ha egyelőre elkerülik a környéket.

FOLYTATÁS A ZOOM.HU-N: Nem csak az ugrótornyot bérelhették 


FRISSÍTÉS: 
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja az alábbi közleményt adta ki 2017 szeptember 26-án:

Nem vesznek kárba a Duna Aréna ideiglenes lelátóinak elemei. A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben a Duna Aréna ideiglenes lelátója teljes egészében újrahasznosul. A szerkezeti elemekből parkolóház, csarnokok épülnek, a szerkezet kis hányadát kitevő, roncsolásmentesen nem bontható részeit pedig anyagukban hasznosítják újra, így ezek sem vesznek kárba. A Duna Aréna ideiglenes lelátójának elemeiből – ahogyan azt a beruházó korábban ígérte – a Hungexpo területén parkolóház épül, illetve csarnokok építésére, tetőszigetelés során hasznosítják újra.

Kizárólag a teljes építmény alig néhány százalékát kitevő anyagok, nem szerkezeti elemek – mint például a légtechnika alumínium csővezetéke – kerülnek újrafeldolgozásra a hulladékfeldolgozóba, amelyeket a lehető legkörültekintőbb technológia mellett sem lehet roncsolásmentesen lebontani”.

Üdvözlettel: a KKBK Kommunikációs Főigazgatósága Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.
1027 Budapest, Horvát utca 12-26. CBC-irodaház media@kkbk.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás