A rovat kizárólagos támogatója

Nagyon szerencsés helyzetben vannak a magyar emberek, akiknek a kormány biztosítja, hogy „a lakossági energiaárak nem függenek a világpiaci áraktól” – legalábbis ezzel kábít már évek óta Fidesz. De a rezsicsökkentés éve óta például a nemzetközi gázárak majdnem megfeleződtek, miközben Magyarországon a lakossági fogyasztók számláján ez nem látszik. Hogy miért nem? Mert az állam zsebre teszi a pénzt. Ha úgy tetszik, lenyúlja.

A rezsicsökkentés évében az ipari szolgáltatók még panaszkodhattak, hogy rájuk nem vonatkoznak a kedvezmények, azonban mára már örömtáncot járhatnak, hiszen így az ő gázbeszerzésük a piaci ár mozgásától is függ, és sokkal olcsóbban jutnak hozzá a gázhoz, miközben a lakosok fizetik az indokolatlanul magas számlákat.

Lehet-e olcsóbb a világpiacon egyre kevesebbe kerülő gáz a magyar lakossági felhasználók számára? Hát nem! Ugyanis a magyar kormány továbbra se engedi át a lakosságnak a tartósan megfeleződő nemzetközi energiaárakat – ez a Magyar Közlöny szeptember végi számából derült ki, amelyben szerepel az októbertől kezdődő gázév kapcsán közzétett szabályozási csomag.

Egyes számítások szerint, ha a mostani lakossági árakban megjelenne az olcsóbb világpiaci ár, akkor a gázszámla több mint 30 százalékkal is olcsóbb lehetne.

Érdemes átgondolni az előző Fidesz-kormányban helyettes államtitkárként dolgozó Holoda Attila véleményét , aki szerint a mostani rezsicsökkentéshez „hasonlót a 70-es években is eljátszottak, csak akkor a rendszert KGST-nek hívták: akkor azt mondták, hogy zsinóráron adják az olajat, így nem lesz gond, ha máshol nő az ára. Itt most a kormány azt mondja, hogy mindenkit megvédenek, nem kell félni, nem lesz gázáremelés. Hát így nem nehéz, hogy közben máshol hatalmasat csökkentek az árak. Ráadásul a rendelkezésre állási díjat is az embereknek kell kifizetni, ami pedig magasabb, mint amikor a „gaz” multik voltak a vezetékek fenntartói. A rezsicsökkentés után az is kiderült, hogy állami tulajdonban mégse olyan könnyű ezt a rendszert fenntartani, több pénz kell rá, amit persze az emberekre vertek rá”.

Nem lennénk meglepve, ha a választási hajrában a kormány ismét bejelentene egy rezsicsökkentést. Jó lenne, ha minél többen tudnák, hogy a csökkentést abból a pénzből tudják majd finanszírozni, amit az elmúlt években a magyar emberektől elvettek, miközben azt hazudták nekik, hogy megállították a gázárak növekedését. Azt meg, de a csökkenését is. Na, ez a pofátlanság!
 

A rezsicsökkentés ára: a sokszorosát fizetjük vissza

A rezsicsökkentés ára: a sokszorosát fizetjük vissza

A kormány a csőd szélére sodorta a víz- és a csatornaszolgáltatást, a baj akkora, hogy már a Fidesz-közeli Századvég is arra jutott, ez nem mehet így tovább. A minisztérium megmozdult, de rengeteg pénz kellene a normális működéshez, ráadásul az Európai Uniónál is bajba kerülhetünk. És persze itt is akad kormányközeli vállalkozó.

Kapcsolódó anyagok:

Sokan elhiszik a Fidesz nagy választási blöffjét

A nagy hungarikum rezsicsökkentés átverés

A rezsicsökkentés önmagában részmegoldás

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás