Hirdetés

Miután újabb szezont tüsszögött végig a parlagfűre allergiás több millió ember, a HVG utánament (volna), mi lett az adófizetők 1 %-aiból összejött, több mint félmilliárdos forrással. Az összeget egyszer már lenyelő Földművelésügyi Minisztérium viszont pénzt kér a beszámolókért, amikből kiderülne, hol és hogyan irtották az allergént. A civilek gyűjtést is szerveznének az amúgy közérdekű adatokért, a jogvédő szerint a tárcának magától kellene nyilvánosságra hoznia a jelentéseket ahelyett, hogy a markukat tartják.

Nem ez az első eset, hogy egy állami szervezet költségtérítést kér közérdekű adatokért, és a tarhálás amúgy legális lehetőségét kihasználva óhatatlanul nehezítené információk nyilvánosságra kerülését. A Földművelésügyi Minisztérium viszont képes volt egy olyan kérdésben előhúzni a költségtérítés-kártyát, amire nem számítottunk, ugyanis pontosan arról a parlagfűpénzről van szó, amit egyszer már megpróbáltak átcsoportosítással lenyelni, totálisan másra költeni.

Fazekas Sándor tárcája a közpénzkezelés ködösítésének új rekordját három lépésben állította fel:

Még 2014-ben kerekedett óriási botrány abból, hogy cikksorozatunkban nyilvánosságra hoztuk, hogyan élte fel az adófizetők 1 százalékaiból korábban felajánlott, több mint 1,1 milliárd forintot az akkor még Vidékfejlesztési Minisztérium néven futó tárca. Először itt sunyítottak, hiszen akkor sem adták ki az adatokat maguktól, egy civil szervezetnek úgy kellett azokat kiperelnie. A végül bíróságon megszerzett adatokból derült ki, hogy a több mint 177 ezer, 1 százalékról rendelkező ember akaratát semmibe vették, a kifejezetten parlagfű-mentesítésre felajánlott pénz elfolyt állami végkielégítésekre, közüzemi számlákra, de jutott belőle cipőpucoló gépre is.

A közfelháborodás hatására a kormány végül rendkívüli intézkedésként visszacsoportosított ebből 642 millió forintot. A történtek miatt sajnálkozó, most már tényleg hatékony mentesítést ígérő Fazekas Sándor tárcájának így 2015 januárjában újra rendelkezésére állt ez a nagyobb forrás, amiből szakértőink szerint jelentős változást lehetett volna elérni. Csakhogy a minisztérium az országos koordinációt igénylő, valóban nehéz reformok helyett kiírt egy gépbeszerzési pályázatot civil szervezeteknek. Így a százmilliós keret jelentős részét 1-5 millió forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatás formájában szétosztotta traktorokra, fűnyírókra és védőfelszerelésekre.

Fazekas Sándor megtekintésügyi vidékfejlesztési miniszter. Közadatok -fizess! Kettős beszéd.

Talált pénz volt: 164 civil szervezet vásárolt milliós gépet közpénzből, közülük sok addig egyáltalán nem is foglalkozott ilyesmivel, a pályázat kedvéért gyorsan bevették tevékenységi körükbe a parlagfű-mentesítést. Többet ellenőriztünk, így derült ki, hogy a félmilliárdból jutott falusi nőegyletnek, horgászegyesületnek, birkózócsapatnak, de még hobbimotorosoknak is. A minisztérium akkor arra hivatkozott, hogy a „jó szándékú, tenni akaró civil közösségek” hatékonyan harcolnak majd a környezetükben az allergén ellen. A kulcsmondat:

a pályázat nyilvánossága és a helyi kontroll elég biztosítékot ad majd arra, hogy a milliós állami támogatásból tényleg a parlagfű ellen küzdöttek.

Éltünk (volna) az itt felhozott "nyilvánossággal", főleg hogy 2016 volt az első teljes év a pályázat kiírása óta, így kikértük a 2017 elején beadott – így mostanra nyilván ellenőrzött/kiértékelt – beszámolóikat arról, mit munkálkodtak a közpénzből vett gépekkel. Mire azt a választ kaptuk, hogy az adatigénylést csak akkor teljesíti a Földművelésügyi Minisztérium, ha fizetünk pontosan 219 583 forintot költségtérítésként. Ebben a húzásban az külön is szép, hogy

a tárca döntése volt, hogy 163 kis szervezet közt szórja szét a keretet, de most pontosan erre hivatkoztak: aránytalanul igénybe venné a minisztériumi kollégákat a nagyszámú dokumentum anonimizálása.

a közpénz kizárólag bejegyzett civil szervezetekhez került, vagyis Fazekasék nem cégek vagy magánszemélyek adatainak anonimizálására hivatkoznak. A civil szervezeteknek nyilvánosak az adataik, közhasznú tevékenységüknek is átláthatónak kell(ene) lennie. Vagyis itt legfeljebb olyan személyes adatokról lehet szó, ha valamelyik beszámolóba beleírták, hogy az állami milliókból vett traktorral név szerint (vagy anyja nevével?) ki ment parlagfüvet kaszálni, illetve esetleg magánterületen használták a gépet. 

Fazekasék szerint 2 munkatárs 76 órányi munkáját kellene kifizetnünk, ennyibe telik a beszámolókat „összeválogatni, áttekinteni, anonimizálni és rendelkezésre bocsátani”. Ráadásul egyszerre csak 30 darab beszámolón munkálkodnának, vagyis jó ideig elhúzódna az átnézésük – miközben a 2017-es ugyanilyen beszámoló pár hónap múlva esedékes is lesz.

Folytatás a HVG-n:  Ha nem visszakozik a minisztérium, összeszedik a pénzt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás