A műanyag miatt életképesek a japán cunami migránsok

greenfo/MTI

2017. október 15. 8:04

A műanyag miatt életképesek a japán cunami migránsok

Több száz tengeri állatfaj sodródott át Japánból az Egyesült Államokba az elmúlt hat évben olyan műanyag hulladékok potyautasaiként, amelyeket a kelet-ázsiai országot sújtó 2011-es földrengés és szökőár mosott bele a nyílt vízbe – állapították meg a kutatók.

A szakemberek szerint ez a legnagyobb és leghosszabb tengeri migráció, amelyet valaha dokumentáltak. A szakemberek Washington, Oregon, Kalifornia, Brit Columbia, Alaszka (képünkön) és Hawaii partjait átfésülve azonosították a Japánból érkezett élőlényeket. A Science tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban arra figyelmeztetnek, hogy az idegenhonos fajok komoly problémát jelenthetnek, amennyiben megvetik a lábukat és kiszorítják az őshonos fajokat.

Évekbe telhet azonban, mire kiderül, hogy az eddig összeszámolt 289 japán fajnak sikerül-e boldogulnia az új hazában és kiszorítania a többi állatfajt. A kutatók becslései szerint nagyjából egymillió élőlény, köztük több százezer kagyló tette meg a 7725 kilométeres távot a Csendes-óceánon keresztül egészen az Egyesült Államok nyugati partvonaláig.

A Japán északkeleti partvidékét sújtó 2011-es földrengés és szökőár hajókat, dokkokat, bójákat és más építményeket mosott bele a Csendes-óceánba. A hulladék kelet felé sodródott, megannyi élőlényt, köztük puhatestűeket, korallokat, rákokat szállítva magával, amelyek egy része út közben adott életet a következő nemzedékeknek.

A massachusettsi Williams College munkatársai és kollégáik az elmúlt öt évben partra vetődött hulladékokat átvizsgálva megállapították, hogy annak jelentős része műanyag. Évtizedekkel ezelőtt az ilyesfajta hulladék nagy része még faanyag lett volna, amely odaveszett volna a hosszú tengeri úton. A 2011-ben elsodródott bóják, hajók és ládák többsége azonban már műanyagból készült, ezért élte túl az utat, akárcsak a potyautasaik.

"Épp a műanyag hulladék az, amely lehetővé teszi az idegenhonos fajok túlélését, sokkal tovább, mint azt valaha is gondoltuk" – húzta alá a tanulmány vezető szerzője, James Carlton, a Williams College professzora.

A 2011-es természeti katasztrófában csaknem 16 ezren vesztették életüket. Hat évvel a pusztító földrengés és szökőár után a japán hatóságok továbbra is több mint 2500 embert tartanak nyilván eltűntként. Ez a cunimi is okozója volt a fukusimai atomerőmű katasztrófának.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés