A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A világ legnehezebb szánhúzó versenyén kutyák akadtak fent a doppingteszten. A verseny 1973-as indulása óta először találtak tiltott szereket az Alaszkát átszelő Iditarod kutyaszánverseny néhány részt vevő kutyája szervezetében – jelentették be a verseny szervezői.

Az egyik versenyző néhány kutyájában egy opiát alapú fájdalomcsillapító nyomait mutatták ki. A mintavételt 6 órával a kb. 1600 km-es táv megtétele után végezték március 14-én. A szert 15 órával vagy közvetlenül a mintavétel előtt kaphatták a kutyák – közölték a szervezők, akik nem árulták el, ki volt a hajtó.

Chas St. George, az Iditarod szóvivője elmondta, hogy ügyvéd tanácsára nem nevezik meg a nyilvánosság előtt a hajtót. Azért sem nevezik meg, mert a versenyszervezők nem tudják bizonyítani, hogy a hajtó szándékosan használta a drogot, így ellene nem szabnak ki semmilyen büntetést, és a jövő évi versenyen is indulhat. A március elején megrendezett versenyen 71 hajtó indult kb. 2000 szánhúzó kutyával. A szervezők a célba érkezés után az első 20 helyen végzett csapatot tesztelték.

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny.

Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, márciusban 8 nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre, minden résztvevő kutyáját vizsgálják szúrópróbaszerűen a verseny kezdete előtt és a táv megtétele alatt, és az első 20 helyen végzettet a megmérettetés után. Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyerekeit.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás