A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Tarlósi logika: a metró egy óra alatt 40 000 utast tud elszállítani, egy villamos csak 12 000-et, egy busz pedig csak 5000-et, ezért ha nem lenne zűrzavar, az azt bizonyítaná, hogy nincs is szükség a 3-as metróra. A főváros legnagyobb ingatlanpanamája a Római-parti gát ügye.

A BKV megkezdte az egyeztetést a rendőrséggel, hogy segítsen majd a buszsávok fenntartásában – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere mai sajtótájékoztatóján a Hír TV szerint. A városvezető hozzátette, hogy a metró felújítása „mindenképpen valamekkora káosszal fog járni”.

A sajtótájékoztatón megjelent Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója, aki azt mondta, hogy több szakemberrel is beszélt, és mindenki azt mondta, a teljes pótlás lehetetlen, ugyanis félmillió embert kell a felszínre hozni és szállítani. Csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak a buszok, összesen 60 csuklós pótlóbuszról van szó, amely a Váci úton kialakított buszsávban fog közlekedni, így a metróutasok majd 60 százalékát tudja szállítani. Azonban elég egy buszsávban megálló gépkocsi, és már nehéz lesz betartani a menetidőt. Miközben a két buszsávban 60-nál több autóbusz egyszerűen fizikailag nem fér el – tette hozzá Bolla.

Megpróbálnak a dugón azzal segíteni, hogy sűrítik a környékbeli villamosokat, és további 20 busz alternatív útvonalakon szállítja az utasokat. A metrópótló buszokhoz 150 pluszsofőr kell, ők a tájékoztatás szerint már megvannak, azonban a cégnél hiány van autóbusz-vezetőkből, így folytatódik a toborzás.

A Budapest rozsdakék, turistamegmosolyogtató látványosságának metamorfózisa során kapott „pandák” (ahogy a régi-új szerelvényeket becézik) mellett a negyed évszázada szükséges másik projekt: a megállók és az alagút felújítása is elkezdődik november elején.

A főpolgármester továbbá azt is javasolja, hogy a római-parti védműtől független projektként kezeljék az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak védelmét. Tarlós István mai budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a javaslatról október végén várható szavazás a Fővárosi Közgyűlésben. Emellett közölte azt is, hogy a Fővárosi Csatornázási Művektől írásbeli nyilatkozatot kapott, amelynek értelmében az öblözetben egyelőre még biztosítható a védekezés. A patakok árvízvédelmi fejlesztése belátható időn belül elkezdődik, illetve ideiglenesen megemelik a Nánási út–Királyok útján lévő védmű árvízvédelmi képességét.

kép: Bruzák Noémi MTI

 

A főváros legnagyobb ingatlanpanamája a Római-parti gát ügye

A tét nemcsak az, hogy tönkreteszik a most még természet közeli Római-partot, hanem azt is, hogy a ma még kihasználatlan 70 hektáron több ezer új lakás épülne szinte egybefüggő betonpartként – mondta Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője. “A fideszes haveroknak ez több tízmilliárd forintos hasznot termelne, és Tarlós István olyan hihetetlen görcsösséggel ragaszkodik ehhez az ingatlanpanamához, mintha személyes érdeke fűződne hozzá” – fogalmazott.

Horváth Csaba szerint “szánalmas és gyalázatos”, hogy csak azért változtatták meg a védműről szóló határozat számát, hogy arról az emberek ne mondhassák el a véleményüket. Ezért a fővárosi MSZP megteszi a jogi lépéseket, és a kormányhivatalhoz fordulnak. A fővárosi szocialista politikus felidézte, hogy 2010 előtt sem támogatta senki a part menti gátat a Rómain. A főváros soha nem akart fővédművet közvetlenül a part mentén, és a főváros egy 2005-ös hatástanulmánya szerint a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon kell a védművet megépíteni. Ugyanakkor – mondta – a III. kerületi vezetés már akkor folyamatosan ragaszkodott a part menti gáthoz, és akkor Tarlós István volt az ottani polgármester.

Addig igaz csak Tarlós István Magyar Időknek adott nyilatkozata, miszerint hét éve nincs a fővárosban korrupciós ügyben vizsgálat, ameddig Polt Péter a legfőbb ügyész. Két év múlva hiába megy nyugdíjba a főpolgármester, a korrupciós ügyek elévülései ideje már 12 év – tette hozzá.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás