A vesztünkbe rohanunk - figyelmeztettek ismét a tudósok

greenfo/MTI, Hvg.hu

2017. november 14. 14:21

A vesztünkbe rohanunk - figyelmeztettek ismét a tudósok

A vesztünkbe rohanunk: 15 000 tudós írt egy nyílt levelet, és most már végre komolyan kellene vennünk őket. Az emberiségnek szóló levél egy 25 évvel ezelőtti figyelmeztető üzenet frissített változata.

Az elsőt a Union of Concerned Scientists (Aggódó Tudósok Szövetsége) küldte, mintegy 1700-an írták alá. A szakértők szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint 1992-ben volt: szinte minden probléma, amelyet az első levél említett, súlyosbodott azóta. Továbbra is alapvető fenyegetés, hogy a gyorsan növő populáció féktelenül éli fel a korlátozott forrásokat, a tudomány, a média és mások sem tesznek eleget ellene - figyelmeztetnek a levélben.

Ha a világ nem cselekszik sürgősen, a biológiai sokszínűséget katasztrofális veszteség, az emberiséget elmondhatatlan szenvedés sújtja a tudósok szerint. Egyedül az ózonrétegen keletkezett lyuk javult az első üzenet írása óta, ami a levélírók szerint jó példa arra, hogy mi történhet, ha határozottan cselekszünk. "Hamarosan túl késő lesz, hogy megváltoztassuk a bukás felé vezető út irányát, az időből lassan kifutunk" - írták.

A levél kiemeli a környezeti csapások sorát, a klímaváltozást, az erdőirtást, a fajok tömeges kihalását, az óceánok "halott zónáit", az ivóvízhez jutás nehézségeit.

A BioSciences című online lapban megjelent levelet író tudósok vezetője, William Ripple amerikai ökológus, az Oregoni Állami Egyetem kutatója szerint az emberiség most kapott egy második figyelmeztetést. 

"Az emberiség nem teszi meg a sürgős lépéseket:
-- nem fékezi meg a populáció növekedését,
-- nem csökkenti az üvegházhatású gázokat,
-- nem ösztönzi a megújuló energiaforrások használatát,
-- nem védelmezi az élőhelyeket,
-- nem állítja meg az állatvilág pusztulását, nem korlátozza az invazív fajokat, hogy megóvja a Föld veszélybe sodort bioszféráját"
- mondta Ripple.

A első figyelmeztetést aláíró tudósok, köztük a világ Nobel-díjasainak többsége amellett érveltek, hogy az emberi tevékenység hatásai valószínűleg "határtalan emberi nyomorúsághoz" vezetnek. A 25 évvel ezelőtti nyílt levélhez képest ma már nem a túlnépesedést vagy az ózonlyukat tartják a legnagyobb problémának, hanem a jó eséllyel katasztrofális éghajlati változásokat, illetve hogy öles léptekkel haladunk a hatodik nagy kihalási esemény felé, ami annyit tesz, hogy az évszázad végére a jelenleg megtalálható fajok jelentős része eltűnik a Földről.

A tudósok szerint 1992 óta:
az egy főre jutó édesvízi erőforrás 25 százalékkal csökkent
az óceáni "dead zone-ok" (vagyis az oxigénhiányos területek) 75 százalékkal nőttek
nagyjából 120 millió hektárnyi erdő tűnt el
a vadon élő gerinces állatok száma 30 százalékkal csökkent
a klímaváltozásért is felelős szén-dioxid kibocsátása az évenkénti 20 milliárd tonnáról 40 milliárd tonnára nőtt.

Ugyanakkor pozitív előrelépés, hogy a világ egyes részein csökkent az erdőirtás üteme és a megújuló energia ágazata is virágzik. A kutatók szerint azonban az ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében az alulról jövő kezdeményezéseknek meg kellene győzniük a világ vezetőit arról, hogy a környezetünket meg kell védenünk.  Hasonlóra egyébként már egyetlen nap alatt is akadt egy komoly példa, amikor egyszerre ment neki Donald Trumpnak a Facebook, a Google, az Apple, a Microsoft, a Tesla, az Amazon, a HP, a Dell, az Intel, a GE, a Twitter és a Salesforce.

A második figyelmeztetést, melyet nyílt levélként, "véleménycikk" formájában tettek közzé, 184 ország 15 364 tudósa támogatta aláírásával. A szerzők állami hivatalok, civil szervezetek és kutatók adatai alapján figyelmeztettek arra, hogy a környezetet érő hatások valószínűleg "lényegi és visszafordíthatatlan" károkat okoznak a Földnek.

"Azt reméljük, levelünk nyilvános vitákat lobbant lángra a világ klímájáról és természet védelméről" - hangsúlyozta Ripple, aki kollégáival új, független szervezetet hozott létre, a Világ Tudósainak Szövetségét (Alliance of World Scientists), hogy hangot adjon aggodalmainak a környezet védelméről és az emberiség sorsáról.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés