A rovat kizárólagos támogatója

Mivel hamarosan néhány vasútvonal alkalmas lesz a jelenleginél nagyobb sebességű közlekedésre, új InterCity (IC) kocsikat is vásárol a vasúttársaság. Külföldre húsz, belföldre száz új kocsi épül, lesznek új, első osztályú és többcélú termes járművek. Belföldi forgalomban 2019-ben jelenhetnek meg az új járművek.

Megkezdődött az új vasúti kocsik (IC+) sorozatgyártása a MÁV-Start Zrt. szolnoki járműjavító üzemében, a munkához szükséges beszerzési eljárások jelentős része lezárult – tájékoztatta a Magyar Hírlapot a vasúttársaság illetékese. A napokban az utasülések szállítására kiírt tenderen hirdetett eredményt a vasút. A Start húsz, saját fejlesztésű és nemzetközi forgalomra is alkalmas IC+ kocsi előállítását kezdte meg, az első két jármű jövő tavasszal gördülhet ki a gyárkapun. Először többcélú, így kerékpárok és kerekes székek szállítására is alkalmas kocsik, majd másodosztályú, termes járművek készülnek. Ezt követően épülnek első osztályú kocsik is, amelyekben büfészakasz is lesz. Az első osztályú kocsikban fülkék is épülnek, komfortfokozattól függően négy, illetve hat üléssel. A többcélú kocsiban lesz kisgyermekes, illetve kifejezetten családok utazási igényeit kielégítő szakasz is. A belföldi használatra szánt IC+ vasúti személyszállító járművek gyártása is hamarosan elindulhat, a sorozatgyártás a 2018 és 2020 közötti időszakban valósulhat meg, a járművek egy része 2019-től állhat forgalomba.

A belföldi kocsik esetében a forgóvázak, fékalkatrészek közbeszerzésére az eljárás előkészítése folyamatos, várhatóan még novemberben megjelenhet a kiírás. A nemzetközi és a belföldi forgalomra alkalmas kocsik között leginkább a forgóvázak, azaz a futóművek esetében van eltérés. Előbbi járművek ugyanis óránként kétszáz kilométeres sebességre alkalmasak, utóbbiak „csak” százhatvanra. A tervek szerint a húsz nemzetközi kocsi mellett száz új IC+ épül a belföldi forgalom számára. A beruházáshoz szükséges pénzt a MÁV egyrészt saját forrásból teremti elő, másrészt egy tavalyi kormánydöntés értelmében száz új IC-kocsi építéséhez szükséges harmincmilliárd forinthoz állami támogatásként jut hozzá a vasúttársaság. A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban a vasút közölte: a magyar beszállítói háttériparban még rengeteg innovatív és kiaknázatlan tartalék rejlik, a hazai vállalkozások a neves európai gyártók mellett is lehetnek sikeresek.

Az IC-kocsik esetében szerencsés esetben hatvan-nyolcvan százalékos lehet a hazai beszállítói arány. Az új IC+ járműpark kialakítása azonban nemcsak a modernizáció és a kényelem fokozása miatt szükséges. Az ország néhány vasútvonala ugyanis 2020-ig alkalmassá válik százhatvan kilométeres óránkénti sebességű közlekedésre – százhúszról –, vagyis a forgalom gyorsítása és az új menetrend kialakítása érdekében minél több olyan járműre lesz szükség, amely ilyen sebességgel tud közlekedni.

A tervek szerint – az új ETCS vonatbefolyásoló biztosítóberendezés üzembe helyezését követően – a Budapest–Székesfehérvár, Szolnok–Ebes és a Szolnok–Békéscsaba vonalon lesz lehetőség a jelenleginél gyorsabb vonatok közlekedtetésére. Az új IC+-kocsik megjelenésével a jelenlegi IC-kocsik a gyorsvonatokban közlekedhetnek. A tervek között szerepel az is, hogy az IC+-ok bevezetését követően a normál IC-járatok az eddigieknél több állomáson állnak meg. Az emelt sebességhez a mozdonyokat is alkalmassá kell tenni.

A MÁV-Start jelenleg 45 olyan vontatójárművel rendelkezik, amely százhatvannal tud közlekedni, viszont az új pályák átadását követően fel kell szerelni olyan berendezéssel, amely a modern biztosítóberendezésekkel is „együttműködik”. A vasúttársaság a tervek szerint először a 480-as TRAXX villamos mozdonyokat szereli fel az ETCS járműoldali berendezéseivel – ilyenből 25 található a vasútnál –, a projektet jelenleg előkészítik. A közbeszerzési eljárás több hónapot is igénybe vehet, a műszaki megvalósítás a szerződéskötés után indulhat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás