Hirdetés
Forrás: arsratio.hu

“A neonikotinoidok veszélyeit vizsgáló tanulmányok nagyrészt a méhekre fókuszálnak, melynek népessége folyamatosan csökken. Azonban ezek a rovarírtó szerek nem csak a méhekre vannak hatással,” mondta Christy Morrissey, a Saskatchewan Egyetem biológia professzora.

A Morrissey laborjában zajló Margaret Eng által vezetett új tanulmány az első, ami megmutatta hogy a kettő legelterjedtebb rovarirtó szer – a neonikotinoidok és a szerves-foszfátok – mérgezőek a magokat evő énekesmadarakra is, és a szerek komoly hatással vannak a madarak vándorlására is.

“Ezek a vegyületek jelentős hatással vannak az énekesmadarakra. Jelentős súlycsökkenést és a madarak vándorlási irányának megváltozását is felfedeztük,” mondta Eng. “A hatások már azoknál is megjelentek, akik mindössze három vagy négy imidakloprid-dal [neonikotinoid] kezelt repce vagy nyolc klorpirifosz granulátumot ettek naponta, három napon át.”

A neonikotinoidok elterjedtsége annak köszönhető, hogy a szer rendkívül hatékonyan végez a kártevőkkel és az alkalmazása is könnyű.

“A múltban a farmerek a rovarirtót egy mezőgazdasági kis repülőbe töltötték, amiről végigpermetezték a földeket. Azonban mostanra a farmerek számára elérhető váltak olyan magok, amik sok esetben már neonikotinoidokkal vannak bevonva,” mondta Morrissey. “A vándorlásuk közben megpihenő madarak valószínűleg ezeket a magokat eszik, és tévedésből a magok emésztését segítő kavicsok helyett klorpirifosz granulátumokat is lenyelhetnek.”

A tavaszi vándorlásuk alatt a kutatók verebeket fogtak be, amiket azután három napig vagy alacsony vagy magas imidakloprid-dal vagy klorpirifosz-szal etették. A kísérletek szerint a neonikotinoidok nemcsak a madarak vándorlási irányára voltak hatással, hanem átlagosan súlyuk 25%-al csökkent a szerek hatására. Ez a két tényező mind rendkívül fontos a madarak sikeres vándorlásához.

“Ami meglepett minket az az, hogy mennyire érzékenyek és gyorsak voltak a hatások, különösen az imidakloprid esetében,” mondta Morrissey. “A madarak jelentős csökkenést mutattak a testsúlyukban és akut mérgezés tüneteit is produkálták (letargia és az étvágy elvesztése). A vándorlásos vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a madarak teljesen megbuktak a tájolásban vagy megváltoztatták az északi irányukat.”

“Rengeteg kisméretű vándorló énekesmadár használ mezőgazdasági területeket megállóként, ahol feltöltődhetnek a hosszú repüléshez. Ezek a neurotoxikus rovarirtó szerek széles körben elterjedtek Észak Amerikában, viszont a hatásukat a madarak vándorlására eddig senki nem vizsgálta,” mondta Bridget Stutchbury, York Egyetem biológia kutatója. “Annak ellenére, hogy úgy gondoltuk a neonikotinoidok  kevésbé mérgezőek a gerincesekre, valójában bebizonyosodott, hogy ártalmasabb az énekesmadarakra mint az öregebb szerves-foszfát vegyületek.”

“Bíztató volt, hogy a legtöbb madár túlélte a kísérletet és a vegyületek adagolásának megszünése után felépültek,” mondta Eng. “De az észlelt hatások elég súlyosak ahhoz, hogy késéseket okozzanak a madarak vándorlásában vagy megváltoztassák a repülésük irányát, ami csökkenti a túlélésük esélyét és emiatt kihagyhatják a szaporodás lehetőségét is.”

A kutatók szerint a tanulmányuk segíthet tovább erősíteni a rovarírtószerek betiltására vagy korlátozására tett kísérleteket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás